Keszegfalvai töréspróba, nagy melegben

karate

Két ország 70 karatékája tette próbára erőnléti felkészültségét a keszegfalvai Seishin Karateklub XVI. Polgármester-kupa Tameshiwari (töréspróba) versenyen, amely egyben Nyitra megyei kupa is volt.

Markovics János, a rendező klub 5. danos mestere, klubelnöke lapunkat tájékoztatva ízelítőt adott az egyes versenyszámokból is.

Több feladatot kellett teljesíteniük a futás rajtja előtt a versenyzőknek. Volt, ahol súllyal kelet távolba dobni, volt, ahol egyensúlyozni kellett svájci labdán vagy épp a rúdon, és volt deszkatörés is ököllel, kézéllel és könyökkel, mivel a verseny neve is töréspróba” – írta lapunknak Markovics, aki a helyszínen biztatta az indulókat, hogy a meleg ellenére, ami már magában embert próbáló, lépjenek túl saját határaikon, hisz erre tanítja őket a küzdősport és ez a verseny is.

karate

Aztán következett a futás. Az ovisokra és az 5–8 évesekre 2 km, a nagyobbakra (9–12 évesekre) 4 km, a serdülőkre (13 éves kortól) 5,5 km megtétele várt. Közben különféle erőnléti és ügyességi feladatokat is kaptak. „Minden versenyzőnek komoly kihívás volt az adott táv a maga szintjén, és mindenkinek sikerült legyőznie saját magát” – summázott Markovics.

Ami a helytállást illeti, a házigazda klub növendékei 11 első helyet gyűjtöttek, Bősre is vándorolt egy győzelem. Pataki Dezső polgármesteri díját a keszegfalvai Sárai Csongor kapta, aki hazai és nemzetközi szinten szép eredményeket ért el a 2022/2023-as versenyévben, és bemutatkozott a debreceni Eb-n is.

karate
Érdekes

XVI. Polgármester Kupa Tameshiwari

Karatékák erőnléti versenye – győztesek, gyerek 0, nő: Vajkai Olívia (Seishin Keszegfalva), Csölle Kincső Viktória. Gyerek 1, nő: Lukovics Mónika (mindketten Seishin Ekecs), Horváth Boróka. Gyerek 2, nő: Bognár Boglárka (mindketten Rakurai). Serdülő, nő: Forró Leila Valéria (Seishin Keszegfalva). Ifjúsági, junior, női összevont: Vígh Lara (Seishin Ekecs). Gyerek 0, férfi: Lavu Botond (Seishin Dunaszerdahely), Magyarics Kistóf (Oyama Bős), Hidegh Krisztián (Rakurai). Gyerek 1, férfi: Kubicska András (Seishin Dunaszerdahely), Kámán Márton, Hidegh Flórián (mindketten Rakurai). Gyerek 2, férfi: Forró János (Seishin Keszegfalva), Tercs Máté Márk (Seishin Ekecs), Serdülő, férfi: Bíró Bendegúz (Seishin Dunaszerdahely). Ifjúsági: Sárai Csongor (Seishin Keszegfalva). A bősi Oyama Dojo további érmesei: 2. Takács Márk, Koczkás Attila, Végh Károly, 3. Husvéth Bendegúz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?