Keresd a nőt!

A Focitipp – most már bevallhatjuk – a futballon kívül sohasem ismerte el más sportág létjogosultságát. Nota bene: ezért Focitipp a Focitipp. A téli olimpia hidegen hagyott bennünket, a jégkorong vb-t pedig elhomályosította még az izlandi bajnokság nyitánya is (a Hafnafjördur idegenben gyalulta le a Valurt).

Szóljon ez a jegyzet a nőkről. Nem azért, mert a női futballnak bérelt helye van szívünkben, amióta egy 1996-os dániai túrán megismerkedtünk a svéd Johannával, a Vänersborg szép szőke kapusával. Apropó: emlékeznek még a tavaly nyári női Európa-bajnokságra? Igazi ösztönfoci volt, gyors, lendületes, üresjárat nélküli. A lányok (fizikai adottságaik miatt) nemigen próbálkoztak távoli lövésekkel, és a lestaktikával sem foglalkoztak sokat, hanem az a norvég–svéd (3:2) elődöntő micsoda meccset hozott... Emlékeznek még? Emlékeznek a gyönyörű Gunhild Folstadra? Hát igen, a futball. Végtére is csak egyetlen szerelem létezik ebben az életben. Egyetlen igazi szerelem.

Gondoltuk eddig.

Aztán szombaton megnéztük a Koprivnica–Ferencváros női kézilabda EHF-kupa döntőt, és egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy bolondulunk a ferencvárosi lányokért. Akkor, amikor a futballhíradókban mindenki csalásokról, simlikről meg bundameccsekről beszél, a fradista lányoknak hála frenetikus sportélményben lehetett részünk. Pedig a horvátok mindent bevetettek, hogy ledolgozzák az egygólos budapesti hátrányt: ütöttek, vágtak, karmoltak, haraptak, a két szlovák bíró pedig némán figyelte, ahogy az utolsó percben Tóth Tímeát a nyakánál fogva lerántják... A Fradi nyert (összesítésben 70:68), mi pedig nem hittünk a szemünknek: hát ilyen is van? Ilyen alázattal, ilyen elszántsággal, ilyen virtussal is lehet játszani?

„Cherchez la femme!” – mondaná a költő. Mi azonban nem vagyunk költők. Futballfüggők vagyunk. De azért így sem állhatjuk meg szó nélkül. Köszönjük a szombat estét, ferencvárosi lányok!

(gj, kt)