Kerékpáros Kukkonia Tour 2019

Kukkonia

Lépésekben lopakodik a kerékpársport a Csallóközbe. Vasárnap másodszor rendezik meg a Kukkonia Tour országúti versenyt és családi bringázást. Inczédi Gábor ötletgazda versenyigazgató másról is álmodozik. Most azonban az időszerű felvonás foglalkoztatja.

„Ötletemet felkarolta Dunaszerdahely városvezetése és a Kukkónia Polgári Társulás, s egyre több önkéntes bevonásával szervezzük sportrendezvényünket. Korábban hiányzott ebben a térségben a félprofi amatőr verseny, de miután tavaly összehoztuk az első Kukkonia Tourt, a Csallóköz is felkerült Szlovákia kerékpáros térképére – avat be tevékenységükbe a versenyigazgató. – Magas színvonalú volt a bemutatkozás, meglepően sok, több mint háromszáz kerekest ültetett nyeregbe. Nyolcvan kilométeren majd százan hajtottak. Idén továbblépünk, az útbiztosításban több mint hatvan segítővel, kísérő autókkal leszünk jelen, s a két hosszabbik távon csipes időmérés lesz, ami eleve rangot ad a versenynek, kiemeli a többi közül. A MOL Arénában lesz a versenyközpont, ahol aznap is lehet nevezni 7.00 és 8.30 között.”

Idén is három része lesz a Kukkonia Tournak: 6 km-en Kukkonia Family néven közös kerékpározás vár a családokra Dunaszerdahelyről Királyfiakarcsára és vissza, 36 km-en Kukkonia Easy néven kerékpáros teljesítménytúra lesz Dunaszerdahely–Dercsika–Bős (körforgalom) és vissza útvonalon, és 80 km-en Tour de Kukkonia néven országúti kerékpárverseny következik a Dunaszerda-
hely–Dercsika–Bős–Csiliznyárad–
Balony–Csilizradvány–Alistál–Ekecs
–Nyárasd–Vásárút–Csallóközkürt–
Dunaszerdahely útvonalon. 

A versenyigazgató szerint idén nemzetközi a mezőny, mert a szlovákiai kerekesek mellett osztrákok és magyarországiak is indulnak. S minden résztvevő számára nagy élmény, hogy a MOL Arénától a város széléig együtt vonulhatnak az amatőrök a profikkal. Innen fél tízkor rajtol a Tour de Kukkonia, tíz perccel később a Family és az Easy mezőnye. 

Tavaly a 80 km-en a dunaszerdahelyi Peter Maursky, 36 km-en hölgy, Patrícia Olajcová hajtott át elsőként a célvonalon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?