Kényszer szülte edzőcsere

Bős. Kényszerszülte edzőcserére került sor a minap a bősieknél, Czajlik Tibor helyébe ugyanis január 23-án, Sidó Ferenc került. „A váltásnak prózai okai vannak. Eddigi szakvezetőnk, Czajlik Tibor, aki játékosedzőként közreműködött a csapatnál, visszatért klubjához, a III. ligás érsekújvári FKM-hoz.

Bős. Kényszerszülte edzőcserére került sor a minap a bősieknél, Czajlik Tibor helyébe ugyanis január 23-án, Sidó Ferenc került. „A váltásnak prózai okai vannak. Eddigi szakvezetőnk, Czajlik Tibor, aki játékosedzőként közreműködött a csapatnál, visszatért klubjához, a III. ligás érsekújvári FKM-hoz. Nem tudtunk zöldágra vergődni a Nyitra-partiak vezetőségével játékosuk további lízingelését illetően. Az újabb fél éves futamidő sokba került volna, ráadásul Czajlik Tibor a szerződéshosszabbítás fejében szintén teljesíthetetlen követelményekkel lépett elő. Azonnal lépnünk kellett. A szabadlistán lévő szakemberek közül a tapasztalt Sidó Ferencre esett a választásunk, aki január 22-től irányítja együttesünk edzéseit. Egyébként elődje szakmai munkájával, pályán nyújtott teljesítményével elégedettek voltunk” – kommentálta a váratlan szakembercserét Liszkay Tibor, a nyugat-szlovákiai IV.liga délkeleti csoportjának élmezőnyében tanyázó Duna-partiak klubelnöke. A sereghajtó balonyiak volt edzője nem maradt sokáig munka nélkül, paradox módon ezúttal a rivális együttest vezeti majd csatába a tavaszi idényben. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?