Keményen visszaszólt Ramosnak az "egyiptomi császár"

Mohamed Salah

Exkluzív interjút adott Mohamed Szalah a spanyol Marcának, amelyben szóba került a BL-döntő és Sergio Ramos is, az egyiptomi csatár pedig nem szalasztotta el az alkalmat, hogy visszavágjon Ramos kedden tett nyilatkozatára – írja a Marca.

 

Szalah a lapnak elmondta, az, hogy a BL-döntőben megsérült és le kellett cserélni, karrierje legrosszabb pillanata volt. Már jobban van, szeretne is játszani majd Uruguay ellen, de egyelőre minden azon múlik, hogy hogy érzi magát a meccs előtt – tette hozzá. Ezzel kapcsolatban azt is elmondta, mikor földet ért Ramos megmozdulása után, szinte azonnal eszébe jutott, hogy mi van, ha ki kell majd hagynia a vb-t, szerencsére azonban végül nem így alakultak a dolgok.

 

 

 

Ramos akciójáról külön is megkérdezték az egyiptomit, aki diplomatikusan annyit mondott, hogy nem tudja, hogy szabályos volt-e amit csinált, utána azonban mégis visszaszólt a spanyolnak, először nevetségesnek titulálta a magyarázkodását, mely szerint Szalah fogta meg őt, utána meg a Real kapitányának injekciós megszólalására válaszolt azzal, hogy

    Ramos azt is megmondhatná, hogy tudok-e majd játszani a vb-n.

Szalah azt is elmondta, hogy Ramos tényleg írt neki üzenetet, de sose mondta azt neki, hogy jól érzi magát, pedig ugye ez volt a másik dolog, amivel a spanyol megpróbálta elvenni az őt ért támadások élét.

A BL-döntő mellett a vb-ről is kérdezték a csatárt, aki elmondta, a kijutás nekik olyan siker, mint a spanyoloknak a torna megnyerése. Szerinte Egyiptomnak most jó csapata és jó edzője van, szeretnének továbbjutni és jól szerepelni a vb-n, ő pedig mindent meg akar tenni, hogy ez sikerüljön is nekik.

Természetesen szóba került az is, hogy a 16 között találkozhatnának Spanyolországgal, ami Ramos és Szalah miatt különösen érdekes lehet, de erről csak annyit mondott az egyiptomi, hogy a spanyoloknak nagyszerű csapata van, nehéz lenne ellenük játszani, de bármi megtörténhet.

(Forrás: Index)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?