Kassai Viktor fatális tévedéseit bírálja a Bayern

Madrid |

<div>Kemény szavakkal bírálta Karl-Heinz Rummenigge Kassai Viktort a Real Madrid-Bayern München (4-2) labdarúgó BL-negyeddöntő visszavágója után.</div>

„Először is nagyon dühös vagyok, mert kiszúrtak velünk. Kiszúrtak velünk, a szó valódi értelmében” – nyilatkozott a kiesést követően a bajor klubot működtető gazdasági társaság vezérigazgatója utalva a mérkőzést döntően befolyásoló játékvezetői ítéletekre. A német klub részéről Kassai több döntését kifogásolták, különösen Arturo Vidal kiállítását. A chilei játékos a 84. percben kapta meg második sárga lapját, pedig az a szerelése nem volt szabálytalan. Így a Bayern a hosszabbításban tíz emberrel játszott, a Real pedig három gólt szerezve bejutott az elődöntőbe.Carlo Ancelotti vezetőedző szerint a bíró teljesítménye „kevésbé volt jó, mint a csapatáé. Nem álltunk távol az elődöntőtől, de bírói ítéletek sújtottak bennünket. Tudom, hogy a futballban az ilyen előfordul, de nem ennyi” – méltatlankodott. Az olasz tréner szerint a Real Madrid második és harmadik gólját les előzte meg, amikor pedig Vidal szerelt a 84. percben, a labdát találta el. „Remélem, a jövőben a videóbíró segít majd a játékvezetőknek. Nem szabad, hogy ilyen hibák forduljanak elő a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében” – tette hozzá. Philipp Lahm, a Bayern München idény végén visszavonuló – így a kieséssel kedden az utolsó nemzetközi kupamérkőzését játszó – csapatkapitánya szerint nem volt esélyük az őket sújtó bírói döntések után. „Kegyetlen dolog így kiesni, úgy vélem, a csapat megérdemelte volna a továbbjutást” – fogalmazott. A REAL-BAYERN MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA VIDEÓVAL ITT Zinédine Zidane, a Real Madrid vezetőedzője eddigi legnehezebb mérkőzéseként értékelte a mérkőzést. „Azt hiszem, ez volt a legnehezebb összecsapás azóta, hogy a Real kispadján ülök” – mondta a klub korábbi játékosa, hozzátéve, hogy szerinte a világ egyik legerősebb csapatával játszottak. Elismerte, hogy a bajorok sok gondot okoztak nekik. „Nagyon jól futballoztak, de nem idegeskedtünk. Voltak időszakok, melyekben megtartottuk a labdát, akadtak gólszerzési lehetőségeink, melyeket egy darabig nem használtunk ki. Márpedig ilyenkor bármikor előfordulhat, hogy hibázunk. Az ellenfél így jött vissza a meccsbe, de összességében szilárdak voltunk” – vélekedett. Ronaldóról, aki három gólt szerzett, azt mondta, a fontos pillanatokban mindig ott van, ő az, aki a különbséget jelenti. „Tisztában voltunk vele, hogy ha nem játszunk nagyon jól, a Bayern képes gólokat szerezni. Be is bizonyította, hogy nagyszerű csapat, de a Real az a Real” – kezdte összegzését az immár 101 BL-találatnál járó portugál támadó. Szerinte összességében a Real Madrid volt a jobb, ehhez kétség sem fér. „Hat gólt szerezni a Bayern ellen nem könnyű, és mi megérdemeltük” – tette hozzá. Ronaldo a sajtótájékoztatón azt üzente a szurkolóknak, hogy ne fütyüljék ki, akkor sem, ha nem játszik jól, mert mindig a legtöbbet akarja kihozni magából. „A pozitívumokra szeretnék emlékezni. A csapat jól játszott, és én természetesen örülök ezeknek a góloknak” – mondta.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?