Kariuki új pályacsúccsal diadalmaskodott

Kassa. Tegnap délelőtt több versenyszámban mintegy kétezer profi és amatőr sportoló pásztázta Kassa utcáit, rótta futva, cammogva, görkorcsolyázva, illetve a mozgássérültek kézzel hajtott triciklijén ülve a kilométereket.

David Kariuki a célba érkezés pillanatábanTA SR-felvételr Kassa. Tegnap délelőtt több versenyszámban mintegy kétezer profi és amatőr sportoló pásztázta Kassa utcáit, rótta futva, cammogva, görkorcsolyázva, illetve a mozgássérültek kézzel hajtott triciklijén ülve a kilométereket. Küzdelmükre ezúttal ideális időjárási feltételek közepette került sor, hiszen nem sütött a nap, nem esett az eső, nem fújt a szél sem, a hőmérséklet 16 fok körül mozgott, a levegő páratartalma pedig 70 és 80 százalék között ingadozott.

A fő kategóriában 542 hosszútávfutó vágott neki a 42 195 méteres távnak, s amint várható volt, a mintegy féltucatnyi „igazi” versenyző azonnal faképnél hagyta a többieket. Az ötödik kilométernél egy hattagú csoport már utcahosszal vezetett. Az élbolyban a legesélyesebbnek számító három kenyai futó, továbbá a kassai Václav Župa és a táv első felére iramdiktálónak „szerződtetett” Miroslav Vanko és Marcel Martanin tartózkodtak. Ugyanez volt a helyzet az élen a 10. kilométernél is. Ekkor még általában a hazai „húzóemberek” vezették az élbolyt, s nekik köszönhetően az első hat futó ekkor még 3 perc 10 másodperc alatt tett meg egy-egy kilométert. Később Kariuki egy picit lassított, és néhány méterre leszakadt, majd Martanin és Župa is hátrányba került. A táv felénél még Vanek „húzta” Kipiegót és Kwambait, s őket akkor Kariuki mintegy negyveméteres hátránnyal követte, Župa pedig 800 méteressel. Röviddel a forduló után Vanek kiállt, s kilométereken át hol Kipiego, hol Kwambai robogott elöl. A 34 éves honfitársuk, Kariuki – aki a verseny előtt azt nyilatkozta, győzni jött Kassára, s ha nem úgy lesz, akkor a repülőjegyének árát nem fogadja el a rendezőktől, hanem a saját költségén utazik haza – tisztes távolságból figyelte a nála tizenegy évvel fiatalabb honfitársai pályacsúcsot célzó iramát. A 30. kilométernél már jó százméteres volt Kariuki hátránya, de nem sokáig. Az élen haladó két társa a negyvenedik kilométer felé közeledve már nem tudta fokozni a tempót, ő viszont megnyújtotta lépteit, nagyobb sebességre kapcsolt, és a 40. kilométernél elhúzott mellettük. Az utolsó kilométereken már hiába próbálkozott újítani a tavalyi győztes Kipiego és a vele sokáig vállvetve az élen haladó Kwambai, a „robbantás” mellett döntő legidősebb kenyaival már nem tudták felvenni a versenyt, nem tudták tőle visszavenni a vezetést. Végül a 2:12:27-es egyéni csúccsal dicsekedő David Kariuki több mint egyperces előnnyel ért célba a másodikként befutó Kipiego és jó háromperces előnnyel a harmadik helyen végzett Kwambai előtt.

Kariuki a 2:13:28 órás teljesítményével megjavította a kassai futóversenynek a koreai Go Csun Szon által 1978-ban felállított 2:13:34 órás eddigi pályacsúcsát, így a győztesnek járó babérkoszorú mellé 10 ezer márkás pénzjutalmat is kapott. Ha nem pályacsúccsal győzött volna, akkor csak 7 ezer márkát vághatott volna zsebre.

A félmaratoni távon rendezett versenyt a férfiaknál a szlovákiai Marcel Martanin nyerte az orosz Konstantyin Koskin és a magyarországi Zámbori Zoltán előtt. A minimaratonin, azaz a 4219 méteres versenyen a férfiaknál a besenyői Magyar Imre, a nőknél pedig a pozsonyi Protič Krisztina lett az első.

A mozgássérültek triciklis versenyében (maratoni táv) ezúttal is a hazai Daniel Kukla győzött, míg a görkorcsolyások félmaratoni távon rendezett vetélkedőjében a pozsonyi Dušan Vlach volt a leggyorsabb.

EREDMÉNYEK – férfiak: 1. Kariuki 2:13,37; 2. Kipiego 2:14,31; 3. Kwambai (kenyaiak) 2:16,49; 4. Lipovský (szlovák) 2:18,33.

Nők: 1. Zsuljeva ukrán) 2:36,55; 2. Hajná (cseh) 2:43,14; 3. Martincová (cseh) 2:44,58. (g-f)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?