Kapás Boglárka negyedik

Rio de Janeiro |

<p>Ha a&nbsp;400 m gyors 420 m gyors lenne, Kapás Boglárka olimpiai bronzérmes lehetne. A 2010-ben ezen a távon ifjúsági olimpiai bajnok magyar úszó a riói olimpia döntőjének utolsó ötvenén óriásit ment, s végül a negyedik helyen végzett. A számot az amerikai Katie Ledecky nyerte, óriási világcsúccsal.</p>

A szám Európa-bajnoki címvédője, Kapás Boglárka az előfutamokból a hetedik legjobb idővel jutott az esti döntőbe. Ott száz méter után hetedik volt, de fokozatosan egyre feljebb és feljebb kapaszkodott, és negyedikként csapott célba 4:02,37-es idővel. „Az elsődleges célomat teljesítettem, megjavítottam az egyéni legjobbamat. Azért amikor visszanéztem a táblára, kicsit csalódott voltam, mert előzetesen azt gondoltam, egy ilyen időeredmény elég lesz egy bronzéremhez” – nyilatkozta Kapás Boglárka, arra a felvetésre azonban csak nevetett, hogy ha 20 méterrel hosszabb a verseny, akkor ő nyert volna: „Négyszáz métert úszunk, nem négyszázhúszat.”

Kapás még 800 gyorson is rajthoz áll Rióban, és bizakodik: „A 400-hoz inkább erő kell, nem állóképesség, nekem pedig inkább állóképességem van. Azt gondolom, ha ilyen erős mezőnyben négyszázon negyedik tudtam lenni ilyen időeredménnyel, akkor nyolcszázon nagy dolgokra lehetek képes.”

A számot az amerikai Katie Ledecky nyerte, saját világcsúcsát csaknem két másodperccel javította meg, az új rekord 3:56,46. A 19 éves úszózseni hasonló erődemonstrációt tartott, mint Hosszú Katinka 400 vegyesen, délben az előfutamokban éppen csak elmaradt a világrekordtól, az esti döntőben azonban már kétség sem férhetett a csúcsdöntéshez. Ledecky eddig egy ezüstöt és egy aranyat szerzett Rióban, a 4x100 m gyorsváltó tagjaként lett második. (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?