Kajakosok után kenuslány a somorjai trónon

Ladič
Somorja |

Nem szakadt meg a hagyomány: ismét kajak-kenus lett Somorja legjobb sportolója. 2018-ban Ladič Gabriella kenus, a portugáliai világbajnokság kilencedik helyezettje végzett az ankét élén. Csütörtök este volt az ünnepélyes eredményhirdetés.

Ismét nyolc somorjai klub nevezett és szavazott az ankéton, leadták szavazatukat a képviselő-testület ifjúsági és sportbizottságának tagjai is.

"Ahogy közeledtünk a legjobbak felé, egyre izgalmasabbá vált, hogy végül ki lép Zalka Csaba örökébe. A kiváló kajakos háromszor diadalmaskodott, de idei szereplése már fővárosi klubjához kötötte, így ő csak díjkiosztóként volt jelent. Végül is korábbi klubtársának, Ladič Gabrieállának tapsolhatott a győzelemhez. A tinilány nagy fegyvertényt hajtott végre azzal, hogy kilencedikként végzett a felnőttek között a portugáliai világbajnokságon a kenu egyesek 200 méteres versenyében – tért vissza a történésekre Duducz Tibor, a képviselő-testület ifjúsági és sportbizottságának elnöke. – Az ankétgyőztes nem várta, hogy első lesz, arra sem számított, hogy az első ötbe kerülhet. Azt mondta, rengeteg jó sportoló van Somorján, ő kilencedik volt a világbajnokságon, de ennél nagyobb öröm számára, hogy saját városában választották őt a legjobbnak. Sándor Árpád edző csoportjában dolgozik, és sokat köszönhet a kenus srácoknak, akik húzzák őt a sikerek felé, nélkülük aligha jutott volna ilyen magasra. Köszönet jár a szüleinek is, akik a legnagyobb szurkolói.”

Az ünnepségen nagy megtiszteltetés érte Bárdos Gábor expolgármestert, akinek utódja, Orosz Csaba nyolc somorjai sportklub nevében egy egyedi mezt adott át. Annak elismerésképpen, hogy ténykedése alatt milyen hathatóan támogatta a város sportéletét.

„Fantasztikus sportévünk volt 2018. Azt kívánom, hogy jövőre is legalább ilyen esztendőt zárjunk annak tudatában, hogy lesznek somorjai sportolók is a 2020-as tokiói olimpiára készülő válogatottban. Idei eredményességük alapján néhányuknak van esélyük az ötkarikás szereplés kiharcolására” – fűzte hozzá Duducz Tibor.

A hagyományos gálaest ismét összehozta a város sportembereit. Egymást, idei sikereiket ünnepelték, és megtapsolták a gútai teremkerékpáros lányokat is, akik kerékpártáncukkal ejtették ámulatba a kajak-kenuzáshoz, víváshoz, birkózáshoz, kosárlabdához vagy éppen teniszhez szokott somorjaiakat.

Érdekes

Ankétsorrend

1. Ladič Gabriella (kajak-kenu) 163

2. Méri Eszter (tenisz) 145

3. Szeiler Mátyás (birkózás) 131

4. Lelkes Júlia (kosárlabda) 111

5. Eduard Strýček (kajak-kenu) 110

6. Udvardi Jázmin (vívás) 103

7. György Bendegúz (vívás) 84

8. Sidó Bianka (kajak-kenu) 74

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?