Jubilál a Kosár Dávid Emléktorna

gyerek teremfoci
Nyárasd |

Szombaton (kezdés: 9 órakor) folytatódik a hagyomány, az egykori osztály- és játékostársak, barátok tizedik alkalommal emlékeznek teremfocival Kosár Dávidra, a DAC 2010. szeptember 26-án autóbalesetben elhunyt fiatal futballistájára.

A nyárasdi sportcsarnokban zajló megmérettetésen ezúttal hat csapat csatázik az elsőségért. A KD Team, az FC Valentinó, a Nádvágók, Nyárasd, a Kispadosok és a Vándor a rendezvény rendszeres résztvevői közé tartozik. Az alakulatok mezében több ismert, felsőbb osztályban is megfordult futballista lép pályára. 

„A jubileumi megmérettetés kezdete előtt fél órával találkozunk, sorsoljuk be a kollektívákat a két háromtagú csoportba. Az együttesek körmérkőzéses rendszerben mérik össze a tudásukat. Egy párharc játékideje húsz perc. A csoportok két-két legjobbja az elődöntőben folytatja, a két harmadik helyezett pedig helyosztót játszik. Az együtteseket oklevéllel, az erőpróba három legeredményesebb csapatát serleggel és oklevéllel, a legjobb kapust, góllövőt, valamint a seregszemle legszebb góljának szerzőjét különdíjjal jutalmazzuk. A díjakat Kosár Dávid szülei adják át a legjobbaknak. Mivel az előző két felvonás győztese, a Sikoma csapata ezúttal nem vesz részt a tornán, ezért a korábbi győztesek valamelyike gyarapítja diadalai számát” – sorolta a részleteket a főszervező Egri Attila, aki a nyárasdiak mezében lép pályára. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?