Jól ment az élcsapatoknak

Pozsony. Nem változott a sorrend a táblázat első négy helyén, mivel mind a négy élcsapat nyert, tehát tovább tart a versenyfutás az előkelő pozíciókért. Figyelemre méltó, hogy a Dubová szombaton érte el első győzelmét a bajnokságban, méghozzá a Podbrezová otthonában.

Nem sok babér termett a sötét nadrágban futballozó dunaszerdahelyieknek az éllovas licsérdiek elleni találkozónÖrzsik Ödön felvételeRIM. SOBOTA–PREŠOV 1:0 (0:0). Góllövők: Teplanský (85.). Játékvezető: Vlk, 800 néző. Sárga lap: Adamec, Németh, Staňo, ill. Bubenko. Az első félidőben nyomasztó fölényben játszott a hazai együttes, 11 szögletet rúgott, de nem sikerült a hálóba találnia, két alkalommal a gólvonalról rúgták ki a labdát a vendégek. Szünet után, a 49. percben Šuhaj fejesét a kapufa állította meg. Később a vendégek veszélyeztettek, Németh az utolsó pillanatban szabadított fel a kapu torkából.

LIČARTOVCE–DAC 3:0 (1:0). Góllövők: Lapšanský (45., 90. – a másodikat 11-esből), Krakovský (90.). Játékvezető: Tomčík, 1500 néző. Sárga lap: Lesniak, ill. Svoboda. Piros lap: Svoboda (79.). Az esélyesebb hazaiak kezdettől fogva fölényben játszottak, de csak egy gólt rúgtak. Szünet után teljesen beszorult a vendégcsapat, s a hajrában két gólt kapott.

V. LEVÉRE–SENEC 0:3 (0:1). Góllövők: R. Hrnčár (1., 57. – a másodikat 11-esből), Takáč (82.). Játékvezető: Chládek, 500 néző. Sárga lap: Procházka, Andrejko, ill. R. Hrnčár, Spišák. Esélyeshez méltóan játszottak a szenciek, gyorsan vezetést szereztek, s utána irányították a játékot. A hazaiak többször is gólhelyzetbe kerültek, de nem tudták azokat kihasználni.

DEVĺN–B. BYSTRICA 0:1 (0:1). Góllövő: Tóth (12.). Játékvezető: Jaška, 300 néző. Csak az első félidőben láthattak viszonylag jó játékot a nézők. A katonák 1:0-ás vezetés után többször is gólt lőhettek volna, de a hazai kapus mindig hárított.

NITRA–SENICA 0:1 (0:0). Góllövő: Dojčan (62. – 11-esből). Játékvezető: Bereník, 650 néző. Totális csalódást okoztak a hazaiak, az állandóan védekező vendégek két tizenegyest rúgtak, az elsőt Dojčan nem értékesítette, a másodikat viszont igen.

PODBREZOVÁ–DUBOVÁ 0:1 (0:1). Góllövő: Mojík (26.). Játékvezető: Benko, 2500 néző. Piros lap: Koňušík (68., Podbrezová). Tovább tart a hazaiak vesszőfutása, szombaton sem tudtak nyerni. A vendégek küzdőképességüknek köszönhetik a győzelmet, Mojík a tizenhatos sarkáról talált a hálóba.

ČAŇA–HUMENNÉ 2:0 (2:0). Góllövők: Puhák (12.), E. Žiga (21.). Játékvezető: Straka, 650 néző. Közepes színvonalú játékot hozott a mérkőzés, az aktívabb hazaiak megérdemelt győzelmet arattak.

SLOVAN B–TOPOĽČANY 0:2 (0:2). Góllövők: Oršula (38.), Bugár (43.). Játékvezető: Chmura, 230 néző. Gyors ellentámadások után lőtték a vendégek a két góljukat. Hiába igyekezett szünet után a Slovan tartalékcsapata, nem tudott eredményes lenni.

A bajnokság állása:

1. Ličartovce 10 8 2 0 22:9 26

2. Rim. Sobota 10 7 2 1 18:8 23

3. B. Bystrica 10 6 3 1 15:6 23

4. Topoľčany 10 6 2 2 16:5 20

5. Senec 10 5 2 3 18:11 17

6. Čaňa 10 5 0 5 21:13 15

7. Nitra 10 5 0 5 21:13 15

8. Humenné 10 4 1 5 13:13 13

9. DAC 10 4 1 5 12:17 13

10. Devín 10 4 0 6 13:18 12

11. Senica 10 3 2 5 7:11 11

12. Podbrezová 10 2 4 4 12:11 10

13. Prešov 10 2 3 5 10:12 9

14. Slovan B 10 2 2 6 12:18 8

15. Dubová 10 1 3 6 5:25 6

16. V. Leváre 10 1 2 7 7:20 2

A 11. forduló műsora, október 5., szombat, 15.00: DAC–Rim. Sobota, Senec–Ličartovce, B. Bystrica–V. Leváre, Humenné–Devín, Dubová–Čaňa, Topoľčany–Podbrezová, Senica–Slovan B, Prešov– Nitra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?