Jöhetnek a németek?

KISS TIBOR NOÉ

Idejét nem tudni annak, hogy a magyar válogatott mikor került ilyen közel ahhoz, hogy 1986 után ismét kvalifikálja magát egy nagy világversenyre. Az 1998-as világbajnokság selejtezői során a pótselejtező, ugye, megvolt, de felejtsük is el (Jugoszlávia 1:7, 0:5). Erwin Koemannak volt egy jó sorozata a 2010-s világbajnoki selejtezőkön, amikor egy brutális erősségű csoportban csak a sorozat végén szálltunk el a svédek (1:2) és a portugálok (0:1) elleni hazai vereségek miatt, de ezt legalább nem kellett szégyellnünk. Hiszen, ha csak a pontszámokat nézzük, a 2014-es vb-selejtezőkön Magyarország mindössze két ponttal maradt le Románia mögött, de a bukaresti és az amszterdami blamázs miatt az Egervári Sándor vezette válogatott szereplését nem matematikai alapon szokás megítélni.

Most viszont, a finnek elleni 1:0-s győzelem után a magyar válogatott hat mérkőzés után 11 ponttal áll a táblázat harmadik, pótselejtezőt jelentő helyén. Mögöttünk ráadásul drámai összeomlás következett be, a finn (4 pont) és a Feröer-szigetek csapatától másodszor is vereséget szenvedő görög válogatott (2 pont) történelmi mélypontra ereszkedett. Csoda kellene ahhoz, hogy bármelyik együttes befogja a magyar válogatottat, amelyet jelenleg a negyedik helyen álló Feröer-szigetek együttese fenyeget (6 ponttal). Állhatnánk egyébként jobban is: ha nincs az eleve halálra ítélt Pintér-kísérlet, s a nyitányon, hazai pályán legyőzzük Észak-Írországot, most Romániával holtversenyben 14 ponttal állnánk a csoport első helyén, harmadikként az északírek követnének bennünket 10 ponttal. A helyzetünk most sem rossz, de mennyivel más lenne így…

Az előrelépés kulcsa egyértelműen Dárdai Pál. Nem véletlen, hogy a finnek elleni mérkőzést követően a 39 éves Király Gábor azt emelte ki, hogy a magyar válogatott játékosai a hagyományosan gyűlölt nyári selejtező-mérkőzések előtt még soha nem végeztek olyan komoly és koncentrált munkát, mint most. Az eredményt láttuk Helsinkiben: a magyarok a mérkőzés nagy részében irányították a játékot, kezdeményeztek, s ami a legváratlanabb, fizikailag múlták felül az ellenfelet. Hajrágól, megint. Többet birtokoltuk a labdát, több pontos passzunk volt, hétszer lőttünk kapura – míg a finnek egyszer. Lehet, hogy aprócska előrelépésnek tűnik, s nem túl látványos, de Dárdainak sikerült rendbe tennie a védelmet. Az elmúlt évek kabaréjelenetei után (emlékezzünk Guzmicsra és Devecserire) hátul szokatlanul határozott a magyar csapat, a Hertha edzőjével öt mérkőzés alatt mindössze egy gólt kapott, Bukarestben. Hihetetlenül nagy különbség ez, ahhoz képest, hogy az Eb-selejtezők első mérkőzésén, az északírek elleni meccs hajrájában a magyar bekkek összevissza szaladgáltak. Kaptunk is két gólt az utolsó tíz percben.

Fontos azonban azt is látni, hogy ez a selejtezőcsoport alighanem a leggyengébb a mezőnyben. Az elsőként kiemelt görögök leégtek, a románok pedig messze nem olyan erősek, mint a kilencvenes években. Eközben másutt olyan csapatokat találunk a negyedik helyen, mint Törökország, Írország vagy Montenegró, az őrült B csoportban pedig Kelet-Európa egyik legerősebb válogatottja, Bosznia-Hercegovina mindössze az ötödik. A magyar válogatott számára most már egyértelműen a közvetlen Eb-részvételt jelentő második hely megszerzése a tét, s ha ez nem jön össze, még mindig marad a pótselejtező, ahol miért ne lehetne ismét szerencsénk a sorsolásnál? De a végtelenségig nem bízhatunk a jószerencsében, legkésőbb az Európa-bajnokságon (jó ezt leírni: az Európa-bajnokságon) már találkozni fogunk olyan csapatokkal, amelyek játékereje nem a finnekéhez hasonlítható. Jó volna végre azt is látni (legalább barátságos meccseken, feladva az elmúlt évek alibista ellenfélválasztásait), hogy a Dárdai-modell hogy működik a németek, az olaszok vagy akár a svájciak ellen.