Jobban megérdemelnék

Szöul. A 61 éves brazil futball-legenda, Pelé – nem sokkal azután, hogy a játékvezetést bírálta – legfrissebb nyilatkozatában agyondicsérte a házigazda Koreai Köztársaság válogatottját.

Szöul. A 61 éves brazil futball-legenda, Pelé – nem sokkal azután, hogy a játékvezetést bírálta – legfrissebb nyilatkozatában agyondicsérte a házigazda Koreai Köztársaság válogatottját. A háromszoros világbajnok labdarúgó azonban nem minden érdek nélkül szorít a koreaiaknak az elődöntőben, hiszen valamennyi honfitársa véleményét megfogalmazva nem szeretné, ha Németország megszerezné negyedik vb-aranyát, s ezzel beérné a rekorder brazilokat.

Miközben a brazil válogatott gőze-rővel készül a Törökország elleni elődöntőre, a dél-amerikaiak félszemmel a másik párharcot is figyelik. „Jobban szeretném, ha Brazília Koreával találkozna a döntőben, mert nem akarom, hogy a németek esetleg beállíthassák a brazilok csúcsát és ők is négy vb-elsőségel büszkélkedhessenek“ – fogalmazta meg honfitársai óhaját Pelé.

Az egykori csillag szerint a há-zigazdák egyébként is jobban megérdemelnék a döntőbe jutást, mivel Lengyelország, Portugália, Olaszország és Spanyolország legyőzésével meggyőzőbb teljesítményt mutattak, mint a németek, akik szerencse segítségével jutottak az elődöntőbe.

„A sport szempontjából nagyszerű lenne, ha Korea döntőt játszana. Bár a távol-keletiek nem rendelkeznek túl sok tapasztalattal, jól kompenzálják ezt a hiányt a szívükkel és bátorságukkal.“ – tette hozzá Pelé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?