Joachim Löw az Eb után távozik a német futballválogatottól

Joachim Löw

A tavalyról idén nyárra halasztott labdarúgó Európa-bajnokság után nem folytatja munkáját a német válogatottnál Joachim Löw szövetségi kapitány.

A német szövetség (DFB) kedden jelentette be: a 61 éves szakember maga kérte, hogy a 2022-es világbajnokság végéig szóló szerződéséből mentsék fel a kontinensviadal után.

"Teljes mértékben tudatos döntést hoztam, tele büszkeséggel és hálával, ugyanakkor nagyon motivált vagyok az Eb-szerepléssel kapcsolatban" - jelentette ki a DFB közleményében Löw, aki 2006 óta irányítja kapitányként a Nationalelfet, mellyel 2014-ben világbajnok, 2010-ben pedig vb-bronzérmes lett. A szakvezető 2008-ban Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett, 2017-ben pedig a Konföderációs Kupán diadalmaskodott a német együttessel.

"Lehetőségem volt csaknem 17 éven keresztül az ország legjobb labdarúgóival együtt dolgozni és segíteni őket a fejlődésükben. Voltak nagy sikereink és fájó vereségeink is, de mindenek felett számtalan csodálatos, varázslatos közös pillanatunk - és itt nem csak a 2014-es brazíliai vb-győzelemre gondolok" - idézte a közlemény Löwöt.

A szakembert november 30-án erősítette meg tisztségében a DFB, akkor azt közölték, hogy az Európa-bajnokság végéig biztosan ő irányítja a válogatottat. Löw jövője azután vált kérdésessé, hogy a Nationalelf november 17-én 6-0-ra kikapott a spanyol csapat vendégeként a Nemzetek Ligája csoportkörének utolsó fordulójában. A németek a 2018-as vb-n címvédőként már a csoportjukból sem jutottak tovább.

Fritz Keller, a DFB elnöke most azt mondta, nagyon tiszteli a szövetségi kapitányt a döntésének meghozatala miatt.

"Ő az egyik legnagyobb edző a labdarúgásban, a német futballban pedig olyan nyomokat hagyott, amilyeneket csak nagyon kevesek" - jelentette ki Keller.

Löw eddig rekordot jelentő, 189 mérkőzésen irányította a német válogatottat, és az Eb végéig akár a 200 összecsapásig is eljuthat kapitányként.

A német válogatott a nyári Eb-n a világbajnok franciákkal, a címvédő portugálokkal, valamint a társrendező magyarokkal szerepel azonos csoportban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?