Jó volt, lehet jobb is

Budapest. – Egy hete szólt Kovács Pista, hogy én kezdek, azóta idegeskedtem folyamatosan – mondta a Vasas elleni 9:6-os Domino-siker kulcsfigurája, Gergely István. A komáromi vízilabdakapus első bajnokiján védett a mérkőzés elejétől a magyar élvonalban. Nem sikerült rosszul az igazán éles debütálás.

Budapest. – Egy hete szólt Kovács Pista, hogy én kezdek, azóta idegeskedtem folyamatosan – mondta a Vasas elleni 9:6-os Domino-siker kulcsfigurája, Gergely István. A komáromi vízilabdakapus első bajnokiján védett a mérkőzés elejétől a magyar élvonalban. Nem sikerült rosszul az igazán éles debütálás. Holott a lába még nem az igazi, különösen a közeli lövéseknél remekelt .

Kívülről érkezettként mennyire érezte át, hogy mi ennek a meccsnek a valódi tétje?

Az itt eltöltött hónapok után tisztában voltam azzal, mekkora ez a teher. Igaz, profiként próbáltam úgy közelíteni a meccshez, hogy ez egy a sok közül. Jóllehet be kell vallanom, életemben nem idegeskedtem annyit, mint most. Még a nemzetközi összecsapások előtt sem. Egy olimpián ugyanis nincs idő annyit gondolkodni a mérkőzéseken, mint itt, ott csak jönnek egymás után. Éreztem, mennyire várja mindenki ezt az összecsapást, s azt hiszem, látszott is mindkét csapaton a feszültség.

Mi döntött a Domino javára?

Talán az, hogy mindenki egy bizonyos szint fölött játszott, nem követtünk el nagy hibákat, nem hagytunk ki bután nagy helyzeteket. Jó volt a védelem, bár lesz ez még ennél is jobb: egyenes úton haladunk afelé, hogy tavasszal remekelhessen a csapat.

Önmagával elégedett?

Nagyjából. Tudom, hogy voltak hibáim, ezeket igyekszem korrigálni. A lábam nyolcvanszázalékos, a műtét után még erőben és méretben egyaránt elmarad a másiktól, így messze vagyok az ideális állapottól – ám keményen készülve januárra ismét eljuthatok a régi szintre. Miközben a világért sem szeretnék nagyképűnek tűnni, azaz csak remélni tudom, hogy nem tettem magasra a mércét: próbálok ennél is jobban védeni, s bízom benne, ennél rosszabbul nem nagyon fogok. De ne feledjük, a sport igencsak változó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?