Jégkorong-vb – Hosszabbítás után Finnország az aranyérmes

Jégkorong-vb – Hosszabbítás után Finnország az aranyérmes

A házigazda, olimpiai bajnok finn válogatott szerezte meg az aranyérmet a jégkorong-világbajnokságon, miután vasárnap, a tamperei döntőben – drámai körülmények között – hosszabbítás után 4–3-ra legyőzte a címvédő kanadai csapatot.

Ez volt az első alkalom a vb-k történetében, hogy sorozatban harmadszor ugyanaz a két együttes vívta a finálét. Három éve, Pozsonyban a finnek 3–1-re nyertek, Marko Antilla két góljával és Kevin Lankinen 43 védésével. A 2020-as torna a koronavírus-járvány miatt elmaradt, aztán tavaly Rigában a kanadaiak Nick Paul hosszabbításos találatával diadalmaskodtak 3–2-re.

Az első harmad kiegyenlített játékot hozott, aztán a 25. percben emberelőnyben Dylan Cozens kapásból lőtt a kapuba. A hazaiak először kaptak gólt a tornán – tizedik meccsükön –, amikor emberhátrányban voltak. Később ugyan felpörgött a vendéglátó, ám jól állta a rohamokat a kanadai védelem.

A záró játékrész kanadai kiállításokkal indult, és ebből Mikael Granlund egyet gólra váltott. Ekkor megsérült Chris Driedger, a kanadaiak kapusa, és helyére Matt Tomkins állt be, akit egyszer még a kapuvas kisegített, de egy perc múlva Granlund őt is felavatta. Az 55. percben Joel Armia a támadóharmadban elhozott bulit követően lőtte ki a jobb felső sarkot.

A hajrában lehozta kapusát Kanada, ebből Zach Whitecloud talált be, de már csak 2:12 perc volt hátra. Újabb kapuslehozatallal Max Comtois egyenlített másfél perccel a vége előtt, így jöhetett a hosszabbítás, akárcsak tavaly. A tengerentúliak a svédek elleni csütörtöki negyeddöntőben szintén a végjátékban tudtak egyenlíteni, és ráadásra menteni az összecsapást.

A ráadásban emberelőnybe kerültek a hazaiak, ebből Sakari Manninen talált be, lezárva így a finálét.

A 38 éves Valtteri Filppula lett a Tripla Arany-klub 30. játékosa, egyben az első finn, aki Stanley Kupát (a Detroit Red Wingsszel 2008-ban), olimpiát (idén Pekingben) és vb-t nyert. Az illusztris társaságba korábban rajta kívül 11 kanadai, 9 svéd, 7 orosz és 2 cseh játékos, valamint egy kanadai edző került be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?