Játszott a DAC – és újra nyert

BŐD TITANILLA

Az időjárás-jelentések bevett fogalma a „real feel”, ami olykor több fokkal is eltérhet a tényleges hőmérséklettől – az, hogy egy adott hőmérsékletet mennyinek érzünk, nagyban függ egyéb körülményektől is.

A DAC–Ružomberok mérkőzés ténylegesen is jobb volt, mint a Corgoň ligás átlag, de a kiváló körítésnek köszönhetően a „real feel” ezt is felülmúlta: ünnepi villanyfény, sárga hold, kék ég, micsoda mámor a lelátón, nagyszerű foci. Radványi Miklós dunaszerdahelyi vezetőedző a mérkőzés előtt azt mondta, nem annyira a szép, hanem az eredményes játék a cél, de végül mindkettő összejött. S értelmetlen a kérdés, vajon „steril környezetben”, a hangulattól elvonatkoztatva is ennyire tetszetősek lettek volna-e a dunaszerdahelyi támadások, hiszen a futball lényege éppen a lelátó és a pálya kölcsönhatása, ha jó a közönség, jobb a játék, s ha jó a játék, hangosabban zúg a „Hajrá, DAC”.

Dunaszerdahelyen újra öröm meccsre járni. Pedig az ütött-kopott stadion nem lett varázsütésre csillogó modern, a néhány hete összerakott csapat nem lett egy csapásra világverő gárda. De a stadion környékén könnyebb lélegezni, feszültség helyett reményteljes bizakodás vibrál a levegőben.

Amikor Világi Oszkár, a klub új többségi tulajdonosa elfoglalta helyét a lelátón a rózsahegyiek elleni meccs előtt, megtapsolták – a dunaszerdahelyi közönség hálás, hogy megszabadították Mohsenitől, s most már Világi felelőssége, hogy méltó legyen erre a bizalomra.

Az elmúlt hónapokban Dunaszerdahelyen sok mindent lehetett csinálni, csak koncepciózus munkát nem, az új befektető érkezésével azonban a szakmai stáb és a csapat is a futballra koncentrálhat. Ennek eredménye látszik is a pályán: a DAC a rózsahegyiek ellen sokkal összeszedettebb volt, mint két hete a tavaszi idénynyitón, s az is kedvezett a hazaiaknak, hogy ellenfelük is futballozni akart. A kontracsapatként ismert rózsahegyiek támadásaiban (különösen a félidők elején) benne volt a gól, később inkább távoli lövésekkel próbálkoztak, de a hazaiak nagyobb szívvel játszottak, s ezzel az esetleges hiányosságokat is áthidalták.

A 30. percben Ujlaky lapos beadása után Gergel még nem találta el a kaput (pedig a drukkerek már gólt kiáltottak), öt perccel később azonban Kristo bal oldalról érkező belőtt labdájára Ujlaky érkezett, s nem is hibázott – 1:0.

A második félidő első tíz perce után ismét kezdte átvenni az irányítást a roppant lelkesen és harcosan futballozó hazai csapat. Az 56. percben Gergel egyedül vezethette a labdát Nikolics kapusra, aki lábbal védett, tíz perccel később azonban Gergel szöglete után a berobbanó Causiccsal szemben már tehetetlen volt – 2:0. Brašeň a 72. percben futtából lőtt keményen, Nikolics hárított, de a nézők önkívületben skandálták: „Játszik a DAC!”

A DAC tavasszal három meccsből hét pontot szerzett, a Csallóközben futball-láz tombol. A megszerzett hét pontból hatot a fegyelmi bizottság döntésének értelmében levonnak – de amit nem tudnak levonni, az a győzelmekkel együtt járó önbizalom, lelkesedés, erő és elszántság, ami sugárzik a dunaszerdahelyi csapatból.

„Üldözzük a zsolnaiakat!” – rikkantotta boldogan egy hazai drukker a 2:0-s DAC-győzelem után, s nem is túlzott: ha nem lenne a pontlevonás, a sárga-kékek lassan ott lihegnének a valaha szebb napokat látott egykori bajnokcsapat nyakában. A szurkoló kijelentése jól illusztrálja a csallóközi szemléletváltást – nem a mögöttünk állóra nézegetünk hátra remegve, hanem menekülünk a győzelembe.

Három tavaszi forduló a bentmaradás kiharcolásához még kevés, az azonban már most egyértelmű: ez a DAC nem az őszi DAC, ez a DAC igenis az élvonalba való.