Jansik Szilárd: Nagy káosz van a fejekben, mindenki kicsit indulatosabb

Manhercz20220703

A magyar férfi vízilabda-válogatott a hetedik helyen végzett a budapesti világbajnokságon, miután a helyosztókon előbb büntetőkkel kikapott az Egyesült Államoktól, majd legyőzte Montenegró csapatát.

Manhercz Krisztiánék a csalódást keltő negyeddöntő után az amerikai válogatott ellen ugrottak medencébe pénteken. Bár látszott a játékosokon a kiábrándultság, a második negyedben 6:3-nál úgy tűnt meglesz a győzelem. A tengerentúli játékosok ez után egy percen belül lőttek két gólt és vérszemet kaptak, az utolsó negyedben már 9:11-re is vezettek, de Nagy Ádámék kiegyenlítettek, így ötméteresek döntöttek a helyosztón. Itt csak Vámos Márton hibázott, így az Egyesült Államok győzelmével zárult a meccs.

A játékosok ez után még a szerdainál is szomorúbban nyilatkoztak és a vasárnapi, hetedik helyről döntő Montenegró elleni mérkőzés előtti kivonulásnál is nagyrészt lehajtott fejjel vonultak ki a medence partjára. A lelátók ezúttal nem teltek meg, amely a csalódást keltő eredmények mellett a hatalmas hőségnek is köszönhető volt. A csapatok a legnagyobb melegben, 13 órától kezdték el a játékot. Az első gólra több, mint öt percet kellett várni, akkor Nagy Ádám volt eredményes. A montenegróiak közel 12 perc után találtak be először, amikor már hárommal vezettek Buriánék. A játék iramáról és keménységéről sokat elmond, hogy az első magyar kiállítás a nagyszünet előtt három perccel született meg. A nem túl színvonalas játékot hozó mérkőzésen végül 8:6-ra győztek Lévai Mártonék. A magyar kapus remekül teljesített, 16 lövésből 10-et védett, a meccs legjobbja ennek ellenére Zalánki Gergő lett, aki két gólja mellett a védekezésben is jeleskedett.

Nem árulok el nagy titkot, hogy én, a csapat és a magyar vízilabda-társadalom is csalódott. Látni kell azonban, hogy nagyon kiélezett a mezőny, nincsenek könnyű meccsek. Az elődöntőben, a negyeddöntőben de akár még a nyolcaddöntőben is egy-egy gólok döntenek. Az olasz meccs volt, ahol meg kellett volna ugrani a szintet. Az USA elleni mérkőzésre rányomta a bélyegét az a vereség. Most sikerült egymást összeraknunk, hogy egy ilyen meccsel a hetedik helyért megtiszteljük a közönséget” – nyilatkozta Lévai.

Varga Dénes szerint ezzel a játékoskerettel és azzal a motivációval, hogy győztes meccsel búcsúzzanak a hazai vb-től Montenegrót mondhatni kötelező volt legyőzni. „Tanulni a kudarcokból lehet. Biztos van olyan momentum, amire ha visszaemlékszem, máshogyan csinálom majd mikor újra szembe jön. Egyelőre nem vagyok lélekben ott, hogy ez foglalkoztasson. Szeretnék a regenerálódásra, feltöltődésre időt fordítani és újult erővel nekivágni a következő feladatnak, amit még nem tudom pontosan mi lesz” – zárta a csapat 35 éves kapitánya.

Ha egy szóval kéne összegeznem, akkor a csalódás jut eszembe. Nem erre készültünk. Én azt vizionáltam, hogy hazai közönség, a család, a barátok és szeretteink előtt a csúcsra érhetünk. Azt gondolom, hogy erre minden esélyünk megvolt. Az egyéni kvalitások erre megvannak, de sajnos csapatként nem jött ez ki. Nehéz összefoglalni, hogy mi hiányzott. Nem most kell értékelni, el kell, hogy teljen egy-két hét. Nagy káosz van a fejekben, mindenki kicsit indulatosabb. Szerdán nagyon mély pontra kerültünk, pénteken nem sikerült javítani, még mélyebbre kerültünk. Lehet mondani, hogy ma földön fekvő csapatként próbáltunk felmászni, de azért még nem álltunk fel. Ez egy apró öröm, hogy a becsületünket valamilyen szinten megvédtük. Helyre kell ezt raknunk. Másfél hónap múlva ott a lehetőség a javításra. Az olaszok megmutatták, hogy tavaly hetedikek lettek tokióban, most pedig minden esélyük megvan, hogy megnyerjék a világbajnokságot. Két hét pihenő után gőzerővel beleállunk az Eb-felkészülésbe és próbálunk javítani” – nyilatkozta Jansik Szilárd.

Märcz Tamás a tőle megszokott őszinteséggel válaszolt az újságírók kérdéseire és szövetségi kapitányként vállalta a felelősséget a hetedik helyért, valamint elmondta, hogy a Bajnokok Ligájából az utolsó utáni pillanatban érkező játékosok beépítése okozott kellemetlen pillanatokat a számukra. „Csalódottságot érzünk mindannyian. Az elsőszámú felelősség a mindenkori kapitányé, ezzel együtt tudok élni. Kétszer négy napot tudtunk együtt készülni a BL-ből későn érkező játékosokkal együtt. Sok tényezőnél tudnék kritikát megfogalmazni, például a játékosok közti dinamika sok esetben nem volt jó. Csapatként sem működtünk jól. Biztos vagyok benne, hogy ez a keret alkalmas volt arra, nem hogy négybe kerüljön, vagy érmet szerezzen, hanem, hogy világbajnok legyen. Kikaptunk egyszer a döntős olaszoktól, akiknél láttam, hogy bajt okozhatnak, mert nagyon jól néztek ki, motiváltak voltak és minden szempontból egyben voltak. Mi nem voltunk – kezdte Märcz Tamás, aki a nagy melegben megszédült egyszer a meccs folyamán. Hozzátette, hogy a negyeddöntő után valami még inkább megtört a csapatban. – Dolgoztunk rajta az elmúlt napokban, hogy javuljanak a játékosok közti kapcsolatok. Nem kommunikálok mindent kifelé, de láttam, hogy hol van baj. Voltak, akik a vesztes olasz meccs után mély letargiába kerültek. Nem feltétlen az újoncok, hanem akik már korábban is a keretben voltak. Én elviszem a balhét, legalábbis tudom azt, hogy mi miért nem működött. De nem lehetek ezzel teljesen egyedül, remélem, hogy mindenki érzi amit kell a csapaton belül. Amit még elmondanék, hogy remek stábom van. Fantasztikusan dolgoztak. Őket sajnálom – fejezte be könnybe lábadt szemmel az értékelést Märcz Tamás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?