Janics-ügy - Ha magyar állampolgár marad, Janics kap olimpiai életjáradékot

Budapest |

<p>Amennyiben országot vált, ám megtartja a magyar állampolgárságot, 35. életéve után megkapja az olimpiai életjáradékot a magyar államtól Douchev-Janics Natasa háromszoros olimpiai bajnok kajakos.</p>

Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke az MTI-nek szerdán elmondta: Janics jelenleg csak az életkora miatt nem jogosult járadékra, hiszen a további feltételek - olimpiai érmes, magyar állampolgár és Magyarországon állandó lakóhellyel rendelkezik - adottak.

A 30 esztendős kajakos férje, egyben edzője, Andrian Douchev Szerbiában kapott állást, emiatt a versenyző távozni készül szülőhazájába, Szerbiába. Janics, aki Londonban Kovács Katalinnal kettesben második, egyesben harmadik lett, már elkérte kilépő papírjait szegedi egyesületétől.

Az olimpiai életjáradék nem fix összeg. Az olimpiai bajnokok esetében a Központi Statisztikai Hivatal által számított, a bérből és fizetésből élők előző évi, országos szintű bruttó nominál átlagkeresetének megfelelő összeg, ami 2011-ben 213 100 forint volt.

Janics mellett további kajakosok válthatnak országot. A hétszeres világbajnok Benedek Dalma jelezte, férje, Dusan Ruzicic miatt a jövőben szerb színekben indul. Sajtóértesülések szerint a vb-bronzérmes Sarudi Alíz Cipruson folytatja pályafutását, míg a kilencszeres vb-első Paksy Tímea Ausztriába távozna.

A szabályok értelmében a versenyzők jövőre akkor szerepelhetnek más ország színeiben, ha ezt hivatalosan szeptember 30-ig, azaz most vasárnapig jelzik a magyar szövetségnél.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?