Ismét százharmincnál több rajt a Czajlik-rancson

<p>Negyedik állomásához érkezett a hétvégén a Winter Master Series. A téli díjugrató-sorozat idén harmadszor volt a dunatőkési Czajlik-rancs fedett lovardájában. A helyi fiatal lovasok is felhívták magukra a figyelmet. Százharmincnál több rajt volt a két nap alatt.</p>

„Nagyon sokat segített, hogy szép idő volt, így kinn melegíthettek a lovasok. Bár elkészítettük a lovardában is a helyet, de most nem volt rá szükség – értékelt Czajlik Zsuzsanna versenytitkár, aki a díjugrató-verseny műhelytitkaiba is beavatott. – Szervezőgárdánk már annyira összecsiszolódott, hogy minden nagyon gördülékenyen zajlott. Gyors a pálya átalakítása, akadálymentes, pörgős a verseny lefolyása, bármelyik szervezőnek dicsősségére válna.”

Azt is aláhúzta, fontos, hogy balesetmentesen lezajlott valamennyi lovas és ló küzdelme az akadályokkal. „Mert a díjugratás nagyon veszélyes sportág. A hatszáz kilós állatot úgy kell vezetni, hogy úgy mozogjon, ahogyan szeretné a lovas. Ráadásul mindez nem kevés bátorsággal is jár, hiszen kettesben az akadályokon is túl kell jutniuk – sorolja a veszélyforrásokat. – Nagyon érzékeny lény a ló, váratlan pillanatok is bekövetkezhetnek, amit a lovasnak kell leküzdenie a pályán, ezért pszichikai felkészültsége is nagyon fontos. Ugyanakkor fizikailag is jól fel kell készülnie. Ha gyerekről, kezdőről van szó, az sem mindegy, ki edzi a lovastehetséget, milyen családi háttér áll a kis lovas mögött. Mindezek tudatában kell hangolni egy-egy versenyre a versenyzőnek és a szervezőnek egyaránt.”

Utóbbi számára sem könnyű megfelelni az elvárásoknak. Nem elég csak a lovardát, pályát elkészíteni. „Sok részletkérdés is van, s mindannyival meg kell birkóznunk, hogy elégedett legyen mindenki. Nemcsak kitesszük az akadályokat a pályára, hanem az időszaknak megfelelően fel is díszítjük. Sokoldalú tevékenységről van szó” – tárta fel szervezői énjét a versenytitkár, aki egyben edző is. Fiatal tanítványai a feltörekvő lovasnemzedéket képviselik, és a téli sorozat legutóbbi versenyein is példásan helytálltak. A 12 éves Végh Nobert Pán Péterrel győzött, a 13 éves Alföldy Lilla Amandával második lett, a 14 éves Bogyai Rebeka pedig a harmadik helyen végzett Oktáva hátán lovagolva. „Őket tanítom a lovasvilág fortélyaira, az etikett betartásától az önbizalom-növelésig mindenre. Tanulnak, de már versenyeznek is. Eredményeik fejlődésükről árulkodnak.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?