Egyre népszerűbb a lovaglás Szlovákiában

Egyre népszerűbb a lovaglás Szlovákiában

Először rendeztek Nemzetközi Fogathajtó Versenyt a Czajlik Ranchon. Azt, hogy mi mindennel jár egy ilyen rangos esemény előkészítése, a rendező Czajlik Zsuzsa, lovas oktató és hippoterapeuta mondta el lapunknak.

A Czajlik Ranch egy kb 15-20 hektáros területen, két község kataszterében terül el. Több évtizede elsősorban a lovas sportok kedvelői számára ismert cím, hiszen évente több lovas versenyt, látványos bemutatót szerveznek. Ebben az évben pontosan 18-at. Az említett fogathajtó verseny a sorrendben az 5. volt. „Édesapám álma teljesült a nemzetközi fogathajtó verseny megrendezésével, hiszen annak idején ő is egyike volt a kevés szlovákiai fogathajtóknak” – kezdi a beszélgetést Czajlik Zsuzsa, a szervező, majd folytatja: „gyerekkorom vasárnapjai azzal teltek, hogy édesapám befogta a lovát és sétakocsikáztunk. Előbb volt a lónak istállója, mint ahogyan mi beköltöztünk a felépülő házunkba Dunatőkésen.”

Egyre népszerűbb a lovaglás Szlovákiában

Több mint 170 ló

Bár már korábban is rendeztek országos fogathajtó versenyt, sőt nemzetközi versenyt is, ilyen nagy volumenűt még eddig nem. Az országos versenyekhez képest nagyságrendekkel növekedett a résztvevők száma, több mint a duplájára. Egyébként sem egyszerű feladat egy lóverseny megrendezése, de egy fogathajtó rangadó még ennél is bonyolultabb. Az egyes fogat esetében is már két lóval kell számolni, a négyes fogatnál pedig legalább hattal, ha esetleg valamelyik lesérülne. Ehhez jönnek a hajtók a segédhajtók a kiszolgáló személyzet, akik számára egy komplett kemping tábort alakítottak ki, minden kényelemmel felszerelve. A lovak számára is új istállókat, illetve mobil boxokat állítottak fel a szervezők, hiszen több mint 170 lovat kellet több napra elhelyezni, vizet, élelmet és egyúttal megfelelő életkörülményeket biztosítani az ő számukra is. Azt, hogy minden megfelel-e az előírásoknak egy külön technikai bizottság ellenőrizte

hónapokkal a verseny előtt és a látottak alapján hagyta jóvá a helyszínt, illetve tanácsolt korrekciókat. Ez az ellenőrzés természetesen a pálya feltételekre is vonatkozott.

A kategóriák: nehéz, nehezebb, még nehezebb

Három kategóriában volt a megmérettetés: díjhajtás, majd a maraton hajtás 6 kilométeres távja és végül az akadályhajtás. „Nehéz megmondani melyik a legnehezebb, de talán az első, a díjhajtás, mert nagyon komplexen értékeli a lovas és a lovak összhangját. Leginkább a műkorcsolya bajnokságok kötelező programjaihoz hasonlíthatnám. A 6 kilométeres maraton hajtás viszont a sportolói megterhelés csúcsa ló és lovas számára egyaránt. Az akadályhajtás pedig hihetetlen mértékű összpontosítást igényel” – próbálja laikus számára is érzékeltetni a fogathajtás egy-egy kategóriáját Zsuzsa.

A verseny időtartama elvileg 3 nap, de gyakorlatilag egy hét, hiszen a lovakat szállító kamionok, a lovasok és a kiszolgáló személyek néhány nappal a verseny kezdete előtt érkeznek meg, hogy legyen idő az orvosi vizsgálatokra, dopping vizsgálatra és természetesen a lovak aklimatizációjára. Az egészségügyi ellenőrzés és a doppingvizsgálat egyébként a verseny egész időtartama alatt bármikor eszközölhető, akár úgy is, hogy egy-egy lovat úgymond „kiemel”, akár az éppen folyamatban lévő versenyből is, a nemzetközi orvosokból és szakemberekből álló bizottság.

01

„A legnagyobb segítséget a magyar kollégáktól kaptuk, nemcsak azzal, hogy sportegyesületünk, a Magyar Fogathajtó Szakág tagjává válhatott, de szakmailag is támogattak bennünket a szervezésnél. Szlovákiában ugyanis gyakorlatilag nincs fogathajtás. Annak idején az országos versenyt is csak külföldi résztvevők bevonásával tudtuk megrendezni, hogy meglegyen a szükséges létszám.

Ezen a fogathajtó versenyen hat ország, Szlovákia, Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia és Ausztria 70 fogata indult. Az itt szerzett helyezések pontjai beszámítanak a világbajnokságra, amely ebben az évben,

Franciaországban lesz, a hollandiai európai bajnokságra, valamint a magyar országos bajnokságra is. A szervezésből az egész Czajlik család kivette a részét, a családfő mint versenyigazgató, felesége és két lánya a rendezés aprólékos feladatait vállalta magára.

A lovas sport a drágább hobby kategóriába sorolható inkább, hiszen nem a ló megvásárlása a drága, hanem a fenntartása, edzése. A fogathajtás pedig még ezt is felülmúlja, mert minden kiadás hatványozottan jelenik meg. Ennek ellenére egyre többen érdeklődnek, felnőttek, gyerekek egyaránt a lovas sportok iránt. Mi a titok? A természet közelsége, a nemes paripa energiája, az állat és ember évezredek óta jelen lévő szimbiózisa, talán mindez együttesen. Nem hiába vallják sokan: lóhátról szebb a világ…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?