Jubilál a Tőkési-kupa

lovak
Dunatőkés |

30. kiírásához érkezik vasárnap (kezdés: 14.00) a Tőkési-kupa nemzetközi díjugratóverseny. Újra ünnep, közönségkiszolgáló lovasfesztivál lesz a dunatőkési Czajlik-rancson.

Annak idején Michal Hollýval, a vágsellyei lovasiskola igazgató-helyettesével indítottuk versenyünket a szabadtéri legelőn, ahol 12 évig maradtunk. Akkor váltottunk a rancsra – emlékezik a kezdetekre Czajlik Jenő, aki feleségével vágott bele a megszakadt somorjai hagyomány folytatásába. – Eleinte csak a környékbeli istállók neveztek, később máshonnan is érkeztek lovasok, s idővel az érdeklődés kiterjedt a határon túlra. Indultak már nálunk osztrákok, lengyelek, csehek és horvátok is, de a legtöbben Magyarországról jönnek, nagyjából a mezőny fele. A kezdet kezdetén ez volt egyetlen versenyünk, napjainkban azonban az egész lovasidény kicsúcsosodása az évi 18 menüs kínálatunkból. Nálunk nincs hónap verseny nélkül. Ha nem díjugratásban, akkor díjlovaglásban vagy fogathajtásban.”

A szokásos öt versenyszámot ígéri a XXX. Tőkési-kupa is. „Eredeti kínálatunk – első lovunk, Abanderáda Díja, a Tőkési-kupa, a kitartásos Mini-maxi magassági verseny az Igazgatói Kupáért – idén is megmarad, de néhány éve már a fiatal lovasoknak is versenyzési lehetőséget adunk, ezért nem hiányozhat az ő versenyszámuk a 80 és 100 centis akadályok fölött – avat be a várható történésekbe Czajlik Zsuzsanna versenytitkár. – Ha ismét nagy mezőny gyűlik össze, elképzelhető, hogy korábban kezdünk, esetleg jobban sűrítjük a versenyprogramot, hogy este hétre, a lovasszínház műsorának kezdetére, véget érjen minden. Év közi viadalaink a lovasoknak szólnak, ez az egyetlen, amely a közönség számára készül, igazi ünnep, lovasfesztivál, ahol attrakciók közé csomagoljuk a díjugratást, hogy ne csak az legyen vonzó. A nyár nem éppen kedvező időpont a szabadságok és a meleg miatt. Mikor 1992-ben átvettük Somorjától a váltóbotot, még kevés verseny(ző) volt, azóta jócskán megtelt a versenynaptár, de számunkra továbbra is a legcélszerűbb a nyári időpont, mert ez felel meg a közönségnek.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?