Ismét nagy hétvégéje lehet a dunaszerdahelyi sakknak

sakk

Ismét nagy hétvégéje lehet a dunaszerdahelyi sakknak. Ugyanis péntektől vasárnapig rendezik az extraliga hármas zárófordulóját, és a kétszeres bajnok ismét érdekelt az éremcsatában. A hajrá előtt Petényi Tamás nemzetközi mestert, a csallóközi csapat egyik meghatározó játékosát kérdeztem.

Az utóbbi kettős forduló után újra kiéleződött a helyzet az extraligában. Egyetlen veretlen csapatként egy ponttal állnak a listavezető Slovan Conmmander mögött, és a zárótorna nyitányán találkoznak. Legyőzik a Slovant, és meglesz a harmadik bajnoki cím?

Második helyről várjuk a folytatást, és mindkét közvetlen riválisunk, a Slovan Bratislava és a negyedik Reinter Snina, valamint a sereghajtó UPJŠ Košice elleni mecscsek döntik el a bajnoki cím és az érmesek sorsát. Nehéz összecsapások és nagy harc elé nézünk, a bajnoki cím megvédéséhez valószínűleg három csapatgyőzelemre lesz szükség. Sok jó lépést és kreatív gondolatot kívánunk magunknak a táblákon!

Petényi Tamás nemzetközi mester 2451 Élő-ponttal Szlovákiában az első tízben (9.), világméretekben az első ezerben (966.) van a ranglistán. Hány lépésre van a nagymesteri címtől?

A nagymesteri cím megszerzéséhez a 2500 pontos értékszám elérése és három nagymesteri norma teljesítése szükséges. Ehhez erős ellenfelek ellen is sok pontot kell gyűjteni, és stabilan kell hozni a papírformát a gyengébb sakkozókkal szemben. Esetemben az utóbbi meglehetősen rapszodikus jellegű. Hajlamos vagyok szebb napjaimon erős nagymestereket is legyőzni, máskor pedig úgy érzem, mintha csak rossz tervekkel lennék képes a vesztébe terelni a hadseregem, bárki is legyen az ellenfél. Bár valahol mulatságos, hogy mindig képes vagyok meglepni önmagam és csapattársaim (hol jó, hol rossz értelemben), néha talán nem ártana kevésbé optimista, támadó terveket választanom, hanem egyszerűen a logikus, jó lépésekre koncentrálnom. Igaz, a racionális gondolkozás sosem volt az erősségem.

Milyen év volt 2017? A dunaszerdahelyi csapat szempontjából nehezen felülmúlható. Bajnoki cím, tizedik hely az Európa-kupán Antalyában... Petényi Tamásnak is ezek jelentették a sakkcsúcsot az elmúlt évben, vagy valami más?

2017 valóban sikeres, nagyszabású éve volt a dunaszerdahelyi sakk-életnek. Mivel egyéni versenyen ritkán játszom az utóbbi időben, így számomra is a szezon csúcsát az Európa-kupában elért tizedik hely jelentette. Ezzel földrészünkön az abszolút legjobbak közé kerültünk, szlovákiai csapatként első ízben.

Hétköznapjaiban milyen teret enged a sakknak? Jogászként végzett, a paragrafusok világában próbál boldogulni, vagy a sakkban is vannak még álmai?

Jelenleg már második éve Budapesten élek, ahol eredetileg a Semmelweis Egyetemen kezdtem el egy második főiskolai képzést, amit felváltott egy teljes idejű, jogi szakmán kívül álló munkalehetőség. Sosem terveztem profi sakkozó lenni – egyrészt sok más dologról kellene lemondanom, másrészt mindig is tartottam attól, hogy maga a sakk is elveszítené a varázsát, ha az eredményektől függne minden. Természetesen szeretnék egyszer nagymester lenni, de ha választanom kellene, a játék öröme és a küzdelem izgalma, valamint az eszmei érték számomra többet jelent az eredménynél.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?