Ipolyság két ellenfele

Pozsony. Közeleg május utolsó szerdája, amely már hagyományosan a nemzetközi Kihívás Napja (International Challenge Day). Idén május 29-én mozdul meg a világ, s ennek szlovákiai eseményei is lesznek. Központi jelszava: „Áldozzon tizenöt percet önmaga és városa számára”.

Pozsony. Közeleg május utolsó szerdája, amely már hagyományosan a nemzetközi Kihívás Napja (International Challenge Day). Idén május 29-én mozdul meg a világ, s ennek szlovákiai eseményei is lesznek. Központi jelszava: „Áldozzon tizenöt percet önmaga és városa számára”. Legalább ennyi időt kell testmozgással töltenie azoknak, akik szeretnének bekapcsolódni ebbe a rendezvénybe. Ján Holko, a Tömegsport Társulásának elnöke közölte, hogy a városok versengésében (a sporttevékenységbe bekapcsolódók számát a település lélekszámához viszonyítják) az utóbbi időben alábbhagyott a nemzetközi megmérettetés, és egyre inkább az országokon belüli összevetés kerül előtérbe. Idén Szlovákia is csak négy várossal nevezhetett a nemzetközi versenybe, így Pozsony a koreai Haeundaeval, Nyitra a japán Mizuswa Cityvel, Námestovo a lengyel Gorzycével és Žarnovica a szintén japán Shion-asahival méri össze felkészültségét. Két szlovák-magyar párharc is lesz: Nagyszombat Tatabányával, Kassa Debrecennel vetekszik majd.

Harminchárom város indul a szlovákiai versenyben. „Eddig már összesen hetven vett részt a korábbi években. A kezdeti fellángolás után harminc fölött állandósult a jelentkezők száma. A tizedik kiírás érdekessége, hogy Ipolyságnak két ellenfele is lesz, mégpedig Krupina és Trencsénteplic, Galgóc nem kíván senkivel versenyezni. Újoncok Pozsony-Újváros és Krompachy. Május 29-én az önkéntes testmozgásra mindenhol városi szinten teremtik meg a feltételeket, s a résztvevők jelenlétét feljegyzik. Több helyen rangos helyi esemény a Kihívás Napja, kultúrával fűszerezve. Azt szeretnénk, ha ez az egyszeri alkalom minél több embert ráirányítana a rendszeres testmozgás útjára. Ugyanakkor arra is rávezeti a lakosságot, hogy felmérje, milyen sportolási lehetőségek kínálkoznak városukban” – állapította meg Ján Holko. (jmk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?