Imely Károly: ĺgy nincs nagy értelme!

Csak négy csapat szerepel az ökölvívó Extraligában, ám a minibajnokság kezdettől fogva mégis teljesen áttekinthetetlen. A komáromiakon kívül a többi három együttes, a Dubnica, a Nitra és a Vranov általában nem az előre meghatározott időpontban bokszolt.

Csak négy csapat szerepel az ökölvívó Extraligában, ám a minibajnokság kezdettől fogva mégis teljesen áttekinthetetlen. A komáromiakon kívül a többi három együttes, a Dubnica, a Nitra és a Vranov általában nem az előre meghatározott időpontban bokszolt. Tologatták ide-oda az időpontokat, egyszer betegség, másszor pedig teremprobléma miatt maradt el a mérkőzés. Az illetékesek meg csak hallgattak, rábólintottak a halasztásokra. Pedig az asztalra kellett volna csapniuk, elvégre a sportág élvonalbeli bajnokságáról van szó. Komolytalan hozzáállás – komolytalan Extraliga, melyet a megszűnés veszélye fenyeget.

Szinte hihetetlen, de így igaz: a komáromiak már befejezték, a többiek viszont még nem. Csak december 4-én lesz az 1.(!) forduló Nitra–Dubnica mérkőzése. Az utolsó előtti felvonásban elmaradt Vranov–Dubnica találkozó időpontja pedig egyelőre ismeretlen.

Az elsőség sorsa szombaton este – minden bizonnyal – eldőlt, hiszen a Dubnica a komáromi 10:8-as vereséget követően, viharos körülmények közepette, ugyanilyen arányban legyőzte nagy riválisát, s a hátralévő két meccsen a szerény képességű csapatok ellen, szinte biztos, olyan eredményt ér majd el, hogy bajnok legyen. Szegény komáromiak, ők csak a távolból, tehetetlenül szemlélik majd, hogyan éneklik ki a szájukból a sajtot. Nesze neked, sportszerűség!

Kis bajnokság – nagy balhé. A Dubnica–Komárno sorsdöntő meccsen történt egy s más. A szemtanúk szerint 8:6-os komáromi vezetésnél Kovács Tamás alaposan elpáholta Králikot, ám a pontozók 37:23-ra a hazai bunyóst látták jobbnak. Az eredményhirdetéskor a máriatölgyesi közönség is hahotázott. S ez pedig már jelent valamit. Ha Kovács győzött volna, akkor a komáromiak nyerik a bajnokságot...

Imely Károly, a Duna-partiak csapatvezetője: „Azonnal megóvtuk a meccset, no nem azért, mert a minden tekintetben jobb Kovács Tomit megverették a csokornyakkendősök, hanem mert ellenfele, Králik egyszer már szorítóba lépett a profiknál. Az egészben az a legfurább, hogy én voltam a hivatásos bokszgála műsorközlője. Most vajon milyen döntést hoz a szövetség? A szabályok szerint törölni kellene Králik eredményét, és akkor... ĺgy nincs nagy értelme az egésznek! Becsületesen készültünk a rangadóra, s ez lett a vége. Ha elcsalják tőlünk a bajnoki címet, akkor jövőre nem indulunk az Extraligában!”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?