Ilyen volt a DAC szezonja – pokol, mennyország és minden, ami a kettő között történt

Nehéz helyzetben van az ember, amikor komplex képet akar alkotni a DAC idei szezonjáról, hiszen ha egymás mellé rakjuk a júliusi rajtot és a bajnokság utolsó két hónapját, azt látjuk, hogy közhangulatban, nézőszámban, eredményességben, taktikában, a kulcsjátékosok személyében és még egy csomó mindenben döbbenetesek a különbségek.

A pokol

A szezon a Dila Gori elleni kupakieséssel kezdődött a sárga-kékek számára. A csapat papíron esélyesként várta a párharcot, a hazai 2:1-es győzelem után viszont 2:0-ra elveszítette a visszavágót és kiesett a Konferencialigából. Csak hogy hangsúlyozzuk, mennyi minden változott azóta, tegyünk említést a Goriban látott kezdőcsapatról: a Petráš–Pinto, Riszvanisz, Kaša, Andzouana–Dimun, Káčer, Kalmár–Trusa, Ramadan, Krstovic tizenegyből négyen nem sokkal később távoztak, további négyen többnyire a padot melegítették (vagy még azt sem), és csak a Trusa–Dimun–Andzouana trió számított a folytatásban is alapembernek.

A csallóközieket érezhetően megviselte a gyors Konferencialiga-kiesés, ahol minimum a harmadik selejtezőkörről álmodoztak. Szurkolói körökben visszatérő téma volt, hogy Adrian Guľa vezetőedző összeveszett Kalmár Zsolttal, és hogy a távozni óhajtó Nikola Krstovic kezelhetetlenné vált az öltözőben, később pedig úgy szólt a pletyka, hogy a Guľa–Kalmár konfliktus elmérgesedett, és ez vezetett a csapatkapitány távozásához. Ezt a magyar válogatott játékosa lapunknak személyesen cáfolta meg hónapokkal később a Puskás Arénában, amikor Guľa munkáját többször is méltatta, magát az edzőt pedig apafigurának írta le.

Akik viszont inkább a csapat teljesítménye miatt kritizálták Guľát, abszolút igazuk volt. Krstovic távozása érzékenyen érintette a csapatot, a sárga-kékek hazai pályán kikaptak a besztercebányaiaktól, majd Trencsénben is, az emlékezetes Slovan-verést pedig két héttel később semmissé tette a Spartak elleni hazai vereség. Ezután a Zsolnán elszenvedett 5:1-es kudarc megpecsételte Adrian Guľa sorsát, aki hiába gyűjtött a következő 5 meccsen 13 pontot a csapattal, november közepén távoznia kellett.

A purgatórium

Guľa túlságosan fontos szerepet szánt a saját kérésére igazolt játékosoknak (Káčer, Čermák, Kaša), akik viszont általában beleszürkültek a mezőnybe. A vérfrissítésre mindenképp szükség volt, így Guľa helyére az a Xisco Munoz érkezett, akinek az életrajza egyrészt impozáns (feljuttatta a Watfordot a Premier League-be), másrészt elgondokodtató (2020 óta a DAC a hatodik csapata). Az sem volt biztató jel, hogy a spanyol szakember csak a szezon végéig írt alá, esetleges hosszabbítási opcióval.

Munoz munkába kezdett, és kicsiben kezdte: felmérve a csapat képességeit és a Krstovic távozásával keletkezett űrt és minőséghiányt, az őszi szezon végén még nem akarta megváltani a világot. A biztos védekezésből indult ki, az egyszerű futballra voksolt és a csapat négy meccsből háromszor gólt sem kapott. „A purgatórium az, amikor nem voltál nagyon rossz, de túlságosan jó sem. Mint a Tottenham” – hangzik el az Erőszakik című filmben. A DAC is ilyen volt Munoz első néhány hónapjában.

A menny

A téli átigazolási időszakban kilenc játékos igazolt Dunaszerdahelyre, de a szezonkezdet után pár meccs alatt kiderült, hogy az igazolások között akad néhány mellényúlás. Munoz ennek ellenére néhány hét alatt kiszűrte a rendszerbe nem illő játékosokat, és az erősítések nélkül is folyamatosan stabilizálni tudta a csapatot – az értékes tapasztalattal rendelkező Kacsaraba kihagyhatatlanná vált, a többi új arc viszont finoman szólva sem tűnt meggyőzőnek.

A kísérletezgetés közepette Munoz eredménykényszerben is volt. A sárga-kékeknek előbb az alapszakasz utolsó fordulójában kellett kiharcolniuk a felsőházi rájátszást, aztán pedig elkezdhették üldözni a messzi dobogót.

Munoz átállt a háromvédős rendszerre, a védelemben összecsiszolta a Csinger–Kacsaraba–Brunetti hármast, a középpályán a Dimun–Herc–Vitális triót, megtalálta a tökéletes játékrendszert és kezdőcsapatot, valamint góllövőcipőt adott Trusára. Bár Moussa Koné szerepeltetése miatt újságíró és szurkoló szinte kéz a kézben hányt epét, a csapat összességében egyre szerethetőbb arcot és stílust mutatott, és rátalált a győztes útra. A szezon vége felé a DAC hazai pályán legyőzte a Spartakot és a Slovant (mindkét mérkőzésen nagyszerű kulissza előtt), közben Munoz szerződést hosszabbított, az utolsó fordulóban pedig a csapat egy zsolnaiak elleni, instant klasszikussá váló ki-ki meccsen harcolta ki a nemzetközi kupaszereplést és a második helyet – hátrányból felállva, több mint hétszáz (!) sárga-kék szurkoló előtt.

A jővő szezon

Úgy gondoljuk, a jövő szezon sikerességének záloga hét játékos lesz, név szerint Popovics, Csinger, Kacsaraba, Brunetti, Andzouana, Vitális és Trusa. Egyikük távozását valószínűleg elbírná a klub, esetleg még kettőét is, de egy nagyszabású kiárusítás már komoly veszélyekkel járna. „Popovics nem megy sehová és Trusa is maradni fog” – jelentette ki az örömhírt Jan Van Daele ügyvezető igazgató a keddi szurkolói találkozón, hozzátéve, hogy szerinte a védőhármas is marad, és Andzouana is a DAC-ot részesíti előnyben más kérőkkel szemben. Mindenképp jó hír a szurkolók számára, hogy a felsorolt játékosok mindegyike legalább még további egy évre szóló szerződéssel rendelkezik Dunaszerdahelyen, azaz ha valamelyikük távozna is, a klub elkérheti az árukat.

Ha már távozók: júniusban Haratyin, Cheikh, Koné, Oddei, Gouré és Redzic kontraktusa jár le. A DAC tárgyal a Ferencvárossal Redzic Damir megszerzéséről, miközben Koné és Gouré távozása biztosra vehető. Értesüléseink szerint Zseljko Gavricsnak sincs maradása Dunaszerdahelyen, és az is nagyon meglepő lenne, ha Petráš vagy Káčer a Csallóközben folytatná.

A tavaszi játékot látva a helyzet elsősorban egy Kalmár-féle karakteres irányítóért és egy fizikailag erős, gólérzékeny csatárért kiált. Ha sikerülne megtalálni a megfelelő játékosokat, akkor jövőre a DAC jó eséllyel nem húszpontos hátrányból követi majd a Slovant, hanem újra  izgalmas harcot vív a bajnoki címért.