Illésházai és jányoki (v)érmes remények

Pozsony/Illésháza/Jányok. Vasárnap rajtol a Pozsonyi Futballszövetség szervezésében zajló Téli Kupa újabb felvonása.

Pozsony/Illésháza/Jányok. Vasárnap rajtol a Pozsonyi Futballszövetség szervezésében zajló Téli Kupa újabb felvonása. Az idei kiírásban is három hattagú csoportban zajlanak a küzdelmek.

Két kivételtől (illésházai és jányoki csapat) eltekintve a fővárosi szövetség által irányított bajnokságokban játszók küldték el a jelentkezésüket. A csoportmérkőzésekre vasárnaponként három műfüves futballpályán (FC Petržalka akadémia, Rapid-Prievoz, NTC Senec) kerül sor. A csoportban körmérkőzéses rendszerben zajlanak a párharcok. A csoportelsők és a legtöbb pontot szerzett második helyezett az elődöntőben folytatják. A rajtdíj 520 euró.

A nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjának két felső-csallóközi résztvevője, a tabellaelső illésházaiak és a második helyen telelő jányokiak szakvezetése a tavaszi idényre való felkészülés, a formába hozás fontos állomásának tartja a kupaszereplést. „Jó talajú pályán, jó képességű ellenfelekkel, tétmérkőzéseken csatázunk a pontokért. Tavaly ugyan büntetőkkel elbuktuk a döntőt, de 2016-ban mi nyertük a tornát. A sikerek arra ösztökélnek bennünket, hogy idén is a legjobbak közé kerüljünk”– nyilatkozta lapunknak az elvárásokról Lelkes Tibor, az illésházaiak klubelnöke.

A jányokiak is kipróbálták már a kuparészvételt, melynek pozitívumaira való tekintettel újra csatasorba állnak. „Heti rendszerességgel erős ellenfelek elleni mérkőzéseken mérhetjük fel, hol tartunk a felkészülésben. A kupamérkőzések rendre vasárnap zajlanak, de mi hétközi meccseken a gelleiekkel és a szenciekkel is összemérjük tudásunkat. A tavalyihoz hasonlóan az elődöntőbe jutást tűztük ki célul” – tájékoztatott Lyžica Gábor, a jányokiak trénere.

„Január 16-án kezdtük el a téli felkészülést. A téli holt idényben nálunk a játékoskeret foghíjassá vált. Történt ugyanis, hogy három meghatározó futballistánk, Skuby Tibor, Skuby Gábor és Németh Adrián műtéten esett át, s hosszabb ideig nem állhatnak csatasorba. Eddig egy futballistával, nevezetesen a báhoňi Miroslav Minárikkal erősítettünk. A nevezett védőként és védekező középpályásként egyaránt bevethető. Nem kizárt, hogy még további futballistákkal is feltöltjük a keretet. A felkészülési időszakban a IV. ligás ificsapatunkból néhány tehetségnek bizonyítási lehetőséget kínálunk. Egyébként szerdánként három előkészületi meccset is játszunk. Ellenfeleink a következők: Pavlice, Senec, Šaľa. Alakulatunkat tavasszal is Marián Tibenský vezeti edzőként csatába” – fogalmazott Lelkes Tibor.

„Nálunk nem változott a keret. Sajnos, az egyik edzésen kifordult Kučera bokája, egy időre kidőlt a sorból. Sánkára pedig a bősiek vetették ki a hálójukat. Azt viszont még nem tudjuk, marad-e, vagy eligazol tőlünk. Ezekben a napokban néhány játékosunk sítúrán tartózkodik, így a Téli Kupa nyitányán nem tudunk a legerősebb összeállításban csatasorba állni” – ecsetelte az újdonságokat Lyžica Gábor.

A vasárnapi műsor a Hétvégi Focimenetrendben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?