Igen korán eldőlt a vereség

St. Pölten. Szlovákia női teniszválogatottja sikertelenül vette a FED Kupa Világcsoportjának első fordulóját, miután St. Pöltenben sima vereséget szenvedett az osztrák együttestől. Hamar eldőlt, hogy az osztrákok nyerik a mérkőzést, hiszen az első három egyesben hazai siker született.

St. Pölten. Szlovákia női teniszválogatottja sikertelenül vette a FED Kupa Világcsoportjának első fordulóját, miután St. Pöltenben sima vereséget szenvedett az osztrák együttestől. Hamar eldőlt, hogy az osztrákok nyerik a mérkőzést, hiszen az első három egyesben hazai siker született. A szlovák lányokra – tekintettel arra, hogy a jövő esztendőtől átszervezik a tornát (a Világcsoportnak 16 csapat helyett 8 résztvevője lesz) – a fentebb említett időpontban a Világcsoport II-ben az Euro-afrikai zóna valamelyik csapata vár. A sorsolásra május 4-én kerül sor. EREDMÉNYEK, SZOMBAT: Barbara Schett–Janette Husárová 4:6, 6:1, 6:4. Váltakozva vezettek az ellenfelek, a második szettől kezdve azonban az osztrák lány biztosabban játszott, a döntő pillanatokban nem hibázott.

Barbara Schwartz–Ľudmila Cervanová 3:6, 7:6, 6:2. Jól kezdődött a második egyes Szlovákia szempontjából, Cervanová kétszer is elnyerte ellenfele adogatását, s nem egészen egy óra alatt biztosan hozta a győzelmet. A második szettben 4:1-re vezetett, de nem tudta feltenni az i betűre a pontot.

VASÁRNAP: Barbara Schett– Martina Suchá 7:5, 1:6, 6:2. Eredetileg Ľudmila Cervanovának kellett játszania Schett ellen, de a kapitány úgy döntött, hogy Suchá lép pályára. Jól kezdett a szlovák lány, az első szettben 4:1-re vezetett, de később a döntő pillanatokban kettős hibát vétett, s ez talpra állította az osztrákot.

Sibylle Bammer–Janette Husárová 3:6, 2:6. A meccsnek már nem volt tétje.

Schett, Wartusch–Husárová, Kurhajcová 3:6, 6:3, 4:6.

A Világcsoport nyitófordulójának további eredményei: Oroszország–Ausztrália 4:1, Szlovénia-USA 1:4, Franciaország-Németország 5:0, Argentína–Japán 3:1, Olaszország–Csehország 2:1 – eső miatt félbeszakadt, ma folytatják. Belgium–Horvátország 3:2, Spanyolország–Svájc 3:2.

Tomáš Malík szövetségi kapitány így látta az osztrákoktól elszenvedett vereséget: „Lányaink három kiegyenlített, háromjátszmás mérkőzést vívtak, sajnos, sikertelenül. Ahogyan ezek az egyesek osztrák sikerrel végződtek, ugyanúgy mi is nyerhettünk volna.”

A magyar női teniszválogatott jövőre is a FED Kupa Euro-afrikai zóna I. csoportjában szerepel, mert a görögországi torna rájátszásában 2:0-ra kikapott Ukrajnától, így nem léphet pályára a Világcsoportba kerülésért. Eredmények: Tatarkova– Nagy Kyra 7:5, 6:2, Bejgelcimmer– Czink Melinda 3:6, 6:3, 6:2. (ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?