Sport

Idén is ringbe lép Tomi Kid

Tomi Kid az egyik húzóneve az olimpiai bizottság (SOŠV) szeptemberre tervezett konferenciájának. A népszerű (egykori) bokszoló a visszavonulás nehézségeiről fog előadni – de akár klubvezetőknek, edzőknek, szövetségi vezetőknek is mesélhetne a továbbra is számos területen aktív, 41 éves Kovács Tamás, akivel az SOŠV sajtótájékoztatója után beszélgettünk.
Orosky Tamás

2019. március 27. 07:00

Tomi Kid

„Már csak néző vagyok.” Ez a címe annak az előadásnak, amit ön fog tartani a még aktív sportolóknak. Mi az, amit egészen biztosan el fog mondani nekik?
Ami a legfontosabb, hogy nagyon sokan félnek attól a pillanattól, amikor befejezik a versenysportot. Én például naponta kétszer edzettem, és ha címmecsre készültem, akkor csak az ökölvívásnak éltem. Most vége a boksznak, vége ennek az etapnak, akkor mit csináljak? A szabadidővel valamit kezdeni kell. És sokan nem tudnak visszatérni ebbe az életvitelbe, váltani. Ez a legnehezebb. Nálam ilyen gond nem volt, egész karrierem alatt sok más projektem volt. Rengeteget foglalkoztam fiatalokkal, gyerekotthonokba jártam, csináltuk a Szlovákia bokszkesztyűben projektet, az ökölvívás népszerűsítésével foglalkoztam. Tudatosíttatni akartam az emberekben, hogy ne úgy tekintsenek a bokszolókra, hogy ezeknek kiütötték a fejéből az értelmet, hogy mi is intelligens sportolók vagyunk. 

Az egyik aktivitása a nevét viselő akadémiához kapcsolódik Galántán, amely egyre bővül és szépül...
Folyamatosan dolgozunk rajta. Mindjárt itt az április, a bolondok hónapja, amikor majd igyekszünk minél több más sportot behozni az akadémiára. Rengeteg gyereket hordok oda, motiválom, tanítom sportolni őket, mert nemcsak a bokszról szól az akadémia: van fitness része, jóga, cross-fit zóna, van szauna rész, most pedig Kid-zóna készül, ahol a legkisebbekkel foglalkozok. Nyári táborokat szervezünk nekik, mert nagyon szeretek velük játszani, nehéz, de megéri.

A KO Box Club válogatott öklözőinek edzőjeként mi a legközelebbi feladat?
Szerdán indulunk Boszniába, az Eurocup nemzetközi tornára, utána az Európai Játékokra készülünk, amely egyúttal kvalifikáció is a világbajnokságra. A legfőbb cél pedig, hogy kijussunk az olimpiára, ami 1996 óta egyetlen szlovákiai öklözőnek sem sikerült. Mindig azt tartottam, lehetetlen nincs, csak tehetetlen, remélem, ezt is sikerül elérni. Tankó Vili és Csemez Bandi tényleg ott vannak a legjobbak között a világon, de más klubokban is vannak nagyon ügyes bokszolók, Takács Misi, Jessica Triebeľová, Dávid Michálek vagy Matúš Strnisko.

A visszavonulásról fog előadni, holott pár hónapja egy küzdősportgálán újra kesztyűt húzott. Idén is látjuk majd bunyózni a szorítóban „élesben ” is?
Készülőben van egy Old Box nevű kezdeményezés, ahol 40 év fölötti bokszolók fognak szerepelni, olyanok, akik komolyabb eredményeket is elértek pályafutásuk során. Svájcba és Szerbiába kaptam meghívót. Ez a projekt érdekel, de biztosan ringbe lépek ebben az évben egyébként is: december 18-án lesz tíz éve, hogy Samson Onyangóval bokszoltam félnehézsúlyban Galántán a WBF világbajnoki címéért, akkor biztosan kesztyűt húzok. Addig pedig meglátjuk, én várom a kihívásokat.

Az is annak számított, amikor két éve elvállalta a Szlovák Ökölvívó-szövetség elnöki posztját. Milyen tapasztalatokat szerzett ebben a minőségében? 
Nehéz az emberekkel dolgozni. Sokat segítesz, de nem mindenki hálás érte. Hétvégi elnökségi ülésünkön el is mondtam, hogy ez rendben van, nem szerethet mindenki, csak hagyjuk lélelgezni, dolgozni a másikat, mert én rengeteget dolgozok a hazai ökölvívás javára. A szlovák szövetség 113 665 eurót kap egy évre, a magyar szövetség 3,8 millió eurót, a cseh szövetség pedig több mint félmillió euróból gazdálkodik. Mi múlt évben a valladolidi európai uniós bajnokságról hoztunk egy első és egy harmadik helyet, a magyar válogatott nem hozott semmit, a cseh nem hozott semmit. Ráadásul nekünk úgy kellett pénzt kérni a miniszterelnökség főtitkárán keresztül a kiutazásra, mert nem jött ki a költségvetésből... De Csemez Bandinak is egy partnercég segítségével szereztünk autót, hogy mehessen a vb-re. Viszont ez abszolút nem zavar minket, az a lényeg, hogy eredményesek vagyunk. Ha pedig kijutunk az olimpiára, utána egészen biztosan jobb lesz. 

SPORT (R)EVOLUTION

A Szlovák Olimpiai és Sportbizottság szeptemberben hagyományteremtő szándékkal nagyszabású konferenciát rendez Pozsonyban. A szakma képviselőit (sportolók, edzők, tisztségviselők) és a nyilvánosságot egyaránt érdekes előadások, viták, kerekasztal-beszélgetések és egész napos program várja. Az egyik legérdekesebbnek Kovács Tomi Kid, Marián Hossa és Radoslav Rančík tapasztalatcseréje ígérkezik a visszavonuló sportolók életéről, de a rajongók találkozhatnak és eszmét cserélhetnek Anastasia Kuzminával, Petra Vlhovával, Zuzana Štefečekovával vagy Világi Oszkárral is. A látogatókra életmód-tanácsadás vár, a szervezők reggelivel és az egész nap folyamán frissítőkkel is készülnek.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Hunčík Péter

Maradandó sorsesemény

Ursula von der Leyen

Nem bízhatunk az unió múlt héten bejelentett mentőövében

matovič trianon

Matovič: Építsük közösen Szlovákiát

Sólymos László

A Híd és a Magyar Fórum az alkotmány preambulumának módosítását szorgalmazza

skalica

II. fociliga: óriási az elégedetlenkedés, visszaléphet a Skalica

Kalmár örült, Holman nem

Esti mérkőzések várnak a DAC-ra

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.