Husaník tönkretette a rimaszombatiak meccsét

Poprád |

<p>A rimaszombatiak 2:0-ra kikaptak Poprádon a II. labdarúgóliga keleti csoportjának 5. fordulójában. Domik Attila sportigazgató szerint idegenben ebben a szezonban még nem játszottak ilyen jól, de Husaník felelőtlensége tönkretette a meccsüket.</p>

„Optikailag úgy tűnt, mintha be lettünk volna szorítva, de ez tudatos volt, a veszélyes területeket blokkoltuk, a labdaszerzésünk pedig nagyon jó volt, az első félidőben négy-öt veszélyes ellentámadást vezettünk – kezdte beszámolóját Domik Attila. – A második félidőben is többet volt a poprádiaknál a labda, de egy helyzetet sem dolgoztak ki. Mi viszont megszerezhettük volna a vezetést, Trabalík futott el a jobb oldalon, visszapasszolt a tizenegyesponthoz, ahonnan Petrán belsővel a kapu mellé gurított. Ez még 0:0-nál történt, ha gólt lövünk, akkor az ellenfél még idegesebb, görcsösebb lett volna.”

Domik akkor még azt hitte, csapata legalább az egy pontot megszerzi, ám az 57. percben történtek teljesen megváltoztatták a játék képét. Husaník egy szabálytalanságért sárga lapot kapott, és a lapot „megköszönve” megtapsolta a bírót. Sportszerűtlenségéért azonnal megkapta a második sárgáját is, emberhátrányban pedig a rimaszombatiak már nem sokáig tudtak ellenállni.

„Husaník mindenképpen büntetést fog kapni felelőtlenségéért, és fájni fog neki – jelentette ki keményen Domik. – Legalább egy pont a miénk lehetett volna, de tíz emberrel még mélyebben kellett védekeznünk, az ellenfél pedig kétszer átnyomta a labdát a sok védekező lábon, és kihasznált két helyzetet.”

A rimaszombati sportigazgató tisztában van vele, hogy némiképp önáltatás azzal vigasztalni magukat, hogy nem játszottak rosszul. „Biztatjuk magunkat, hogy szimpatikusan futballozunk, de a fordulók csak mennek, a pontok meg nem jönnek” – mondta Domik.

A rimaszombatiak a keleti csoport utolsó helyén állnak, öt meccsen csak egy pontot szereztek. A következő fordulóban a négypontos Haniskát fogadják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?