<p>Hosszú Katinka aranyérmet nyert 400 méter vegyesen a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.</p>
Hosszú Katinka negyedszer világbajnok
Budapest |
A háromszoros olimpiai bajnok, a szám ötkarikás címvédője és világcsúcstartója 4:29.33 perces világbajnoki rekorddal csapott célba. A bajai úszósztár - aki nagy világversenyeken (olimpia, vb, Eb) legutóbb a 2012-es londoni ötkarikás döntőben nem tudott nyerni - a legjobb idővel várhatta a finálét, a szurkolók elképesztő őrjöngése közepette lépett be a medencetérbe. A rajt után a magyar szupersztár elsőnek jött fel a víz alól, s pillangón nagyjából fél testhossz előnyt dolgozott ki. Háton a várakozásoknak megfelelően növelte előnyét, így az elődöntővel ellentétben a japán riválisának ezúttal esélye sem volt arra, hogy a közelébe férkőzzön. A mezőny egyik legjobb gyorsúszójaként esélyt sem hagyott a többieknek, s 4:29.33-as világbajnoki csúccsal, pályafutása harmadik legjobb eredményével ért célba. Első útja férjéhez, egyben edzőjéhez, Shane Tusuphoz vezetett, majd egy magyar zászlóba takarózva hagyta el a medenceteret. Hosszú 2009-ben Rómában, 2013-ban Barcelona és 2015-ben Kazanyban is megnyerte ezt a számot, ő az első női úszó, aki 400 méter vegyesen négyszer is a dobogóra állhatott, már korábbi három sikere is egyedüli rekord. A 28 éves Hosszú így két arany- (200 és 400 m vegyes), valamint egy ezüst- (200 m hát) és egy bronzéremmel (200 pillangó) zárta a világbajnokságot. Hosszú 13. világbajnoki érmét szerezte, ezzel a magyar ranglistán behozta Cseh Lászlót. Eredmények: női 400 m vegyes, világbajnok: ------------------------------ HOSSZÚ KATINKA 4:29.33 perc2. Mireia Belmonte (Spanyolország) 4.32.173. Sydney Pickrem (Kanada) 4:32.88
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 12.16.
Kós-show és rekorddömping – hat nap a Duna Arénában
2024. 12.10.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.