Hornyák Zsolt: A Puskás Akadémiának óriási a potenciálja

Hornyák Zsolt
Felcsút |

Ismeretlen játékosokat tett piacképessé Liberecben, Felcsúton pedig még nagyobb távlatokban gondolkodik Hornyák Zsolt, aki a napokban írt alá 2+1 éves szerződést a Puskás Akadémiával. A 46 éves, köbölkúti származású edző készséggel nyilatkozott lapunknak.

Hogyan fogadta a kinevezését a Puskás Akadémia vezetőedzői posztjára?
Megkaptam a lehetőséget, hogy Felcsúton dolgozzak, és a megkeresés után nagyon gyorsan megegyeztünk a szerződés feltételeiben. Nagyon tetszett, hogy a PAFC-nél teljesen konkrétak voltak, és az is, hogy egy olyan klubról van szó, amelyik egy ilyen nagy játékos nevét viseli, mint Puskás Ferenc. Kiváló lehetőség van itt a szakmai munkára, ami nagyon megszólított. Komoly távlatokban gondolkodnak a klubban, amely a nevében is jelzi az utánpótlás-nevelés, az akadémia fontosságát, óriási potenciál van a klubban. Felcsúton jó csapatot szeretnének építeni, bekerülni a topgárdák közé, mert ez a név erre predesztinálja a csapatot. Nekem ennek a célnak az elérése nagy kihívás, nem kellett gondolkodnom, hogy ide szeretnék-e jönni, nagyon korrekt tárgyalásunk volt.

Konkrét NB I-es helyezésről is szó esett?
Nem ez volt a legfontosabb, de természetesen a minél jobb szereplés a cél, akár az első ötbe kerülni, onnan pedig fokozatosan feljebb, attól függően, hogyan fog menni a munka. Remélem, sikerül ezt tartani a két plusz egy éves szerződésem ideje alatt. Szerintem a Puskás Akadémiánál olyan infrastrukturális lehetőségek adottak a fejlődésre, a pályák, a mindennemű ellátás és háttér révén, ami európai szinten is a legjobbak közé tartozik. Ez is kulcsfontosságú volt a döntésemben. Ez egy óriási lehetőség az előrelépésre az edzői pályafutásomban.

Az fel sem merült, hogy marad a Slovan Liberecnél?
Sohasem mondhatja azt egy edző, hogy nem merült fel, a foci egy nagyon változékony közeg. Csehországban is voltak lehetőségek, a prágai Sparta jött szóba. Megszólítottak, hogy volna lehetőség oda kerülni, ami szintén nagy kihívás lett volna. Liberecben szerettek, főleg az döntött a távozás mellett, hogy nem igazán tudták, hogyan tovább. Amikor az utolsó edzés után is rákérdeztem a jövőre, nem kaptam konkrét választ. Ambiciózus ember vagyok, aki fejlődni akar, ezt per pillanat Liberecben nem éreztem megvalósíthatónak. Két napra rá pedig konkrét célokkal szólított meg a Puskás Akadémia.

A Libereccel a hatodik helyen végzett a bajnokságban, épp lemaradva az Európa-ligás helyekről a felsőházban. Mi az, amit sikerült az egy év alatt megvalósítania a terveiből, és volt-e olyasmi, ami nem jött össze?
Az elsődleges cél az első hatba kerülés volt, amit teljesítettünk. Ott nagyon kiegyenlített meccseket játszottunk, csak az utolsó két találkozón dőlt el, hogy nem jutunk ki a nemzetközi színtérre, amiért kár. Amit viszont én megkívántam magamtól és a játékosoktól is elvártam, azt teljesítettük. A csapat remekül dolgozott, mindezt úgy, hogy tavaly nyáron 4-5 játékost a másodosztályból szerződtettünk, és összesen kilenc érkező volt. Nehéz volt a csapatépítés folyamata, de gyorsan ment, jó, tetszetős focit játszottunk. Sikerült télen Petr Ševčíket eladni a Sláviához, nem kis összegért. De több más futballistát is sikerült kinevelnünk, jókorát nőtt sokak teljesítménye és így az értéke is. Egy év alatt az olyan focisták, mint Oscar Dorley, Roman Potočný, Kamso Mara vagy Filip Nguyen most mind piacképesek, és olyan klubokba tudnak eljutni, mint a Slavia, a Sparta vagy a többi cseh topcsapat. Ez nekem nagy elismerés, mert egy éve ezek a nevek nem mondtak senkinek semmit, most pedig nagy összegeket kap értük a Liberec.

A cseh Fortuna Ligában bevált játékhoz képest az NB I-ben picit kell változtatni a felfogáson, másra kell helyezni a hangsúlyt?
Nem, az a fontos, hogy megértsem a játékosok gondolkodását, meg ők is az enyémet. Akkor mutathatunk egy új stílust, egy új támadójátékot, hogyha fognak benne bízni a fiúk. Az már rajtam fog múlni, hogyan tudom őket ennek megnyerni, és hogyan tudjuk összerakni a játékot úgy, hogy tetszetős is legyen és pontokat is szerezzünk vele. 

Ehhez fognak kelleni új igazolások is Felcsúton? Volt már szó erősítésekről?
Persze, az új játékosok már érkezőfélben vannak a Puskás Akadémiához. Azt szeretnénk, hogy a felkészülés június 17-i kezdetén már legalább a keret 90%-a itt legyen az akadémián.

Van olyan rivális, amelyik ellen különösen várja a bajnokit?
Nekem mindegyik meccs kihívás lesz, és nem is nagyon szeretek különbséget tenni a találkozók között. Nem szeretném, hogy ha a játékosok úgy éreznék, hogy lesznek gyengébb és erősebb mérkőzések, ezt nem szeretném behozni az öltözőbe. Persze, ha jön egy Ferencváros vagy a Vidi elleni derbi, az indulatok nagyobbak, de én tényleg minden meccsnek örülni fogok. Először dolgozom Magyarországon, és minden találkozó egy kihívás számomra. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?