Hol vannak a nézők?

A norvégok legyőzése után a magyar válogatott 30 év böjt után jutott ki rangos nemzetközi tornára. A sajtó végre áradozhatott, végre volt minek örülni, volt miről beszélni (például Priskin csodagóljáról), aztán jött a hétvége, és folytatódott a magyar bajnokság… Bernd Storck nyilatkozta, hogy most az a legfontosabb, hogy a „földön maradjunk”. Igaza van, maradjunk a földön. Játékosok, szurkolók egyaránt. Így tett László Csaba is, az MTK trénere az FTC legyőzése után: „Alázattal kell ott maradnunk a földön, ahol vagyunk” – nyilatkozta szerényen. A szavakkal persze a magyar futballban sokszor jobban szeretnek játszani, mint a labdával, ezért kicsit elemeznénk a mondatot. Mert mi is történt? Megtört a Fradi – amúgy szenzációs – veretlenségi sorozata a magyar bajnoki találkozókon. Legyen bármily tiszteletre méltó a zöld-fehérek eredménysora, mindannyian látjuk a színvonalat, Doll csapatának teljesítményéhez sajnos szükség volt a magyar NB I többi csapatára is… De ne legyünk telhetetlenek, örüljünk a szerény nyilatkozatnak. A nézők „elfelejtettek” meccsre menni – írta a Nemzeti Sport némi szarkazmussal. A szezon negatív nézőcsúcsát regisztrálhatták, átlagosan 1490 néző látogatott ki a stadionokba. Idén először fordult elő, hogy nem kettessel kezdődik az átlagos nézőszámok „ezres mutatója”. Még a hagyományosan legtöbb nézőt vonzó Ferencváros meccsét is alig több mint 2000 néző látta a helyszínen. Felmerül a kérdés: ha az Üllői úton rendszeresen 5000 feletti nézőszámot regisztrálnak, akkor hol vannak a Fradi-szurkolók, amikor a csapat idegenben (pár kerülettel arrébb) lép pályára? Talán az Illovszky-stadion infrastruktúrája nem elég vonzó a Groupama Aréna kényelméhez képest? De ne kerülgessük a forró kását, és ne beszéljünk mellé. A magyar válogatott történelmi sikere sem volt elég indikátor ahhoz, hogy a szurkolók kíváncsiságát felébressze az első osztályú meccsek iránt. Ennek nagyon egyszerű oka van: az NB I színvonala nem éri el a futballszerető közvélemény ingerküszöbét. Míg a magyar válogatott Románia elleni selejtezőjére 100 ezer (!) néző is jegyet váltott volna, addig a magyar bajnokikon a szép új stadionok konganak az ürességtől, de erről cikkeztünk elégszer. Lehet variálni a meccsek időpontjával, lehet bízni a válogatott sikere utáni optimista hangulatban, de a néző nem hülye: egy hétvégén számtalan kikapcsolódási lehetőségük nyílik a családoknak, hogy tartalmasabb szórakozást keressenek maguknak egy futballmeccsnél. És itt érkezünk vissza magyar csapatok nemzetközi kupaszerepléséhez. Amíg a klubcsapataink augusztusban elvéreznek, addig hiába a mindenféle veretlenségi sorozat meg magyar klubrekord. Eredmény kell, ami értékelhető. Mint például a magyar válogatott norvégok elleni sikere, amelyhez hasonló katarzist utoljára a Ferencváros produkált az Anderlecht kiejtésével a Bajnokok Ligájában. Ettől viszont még nagyon messze vagyunk. A stadionépítési hullámban pedig az a furcsa, hogy miközben országszerte gombamód szaporodnak a kisebb stadionok, addig a nemzeti válogatottnak továbbra sincs otthona, hiszen a Puskás-stadion rekonstrukciója/lebontása/új építése a mai napig nem kezdődött el. Pedig a magyar válogatott most tényleg letett valamit az asztalra, ha valakinek, akkor neki járna most egy stadion… Kiss László