Hivatalos nem a budapesti olimpiai pályázatra

Budapest |

<p>Tegnap megszületett a döntés: rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés &ndash; az utóbbi időszak fejleményeinek megfelelően &ndash; úgy határozott, hogy visszavonja a 2024-es ötkarikás játékok megrendezésére benyújtott budapesti&nbsp;olimpiai&nbsp;pályázatot.&nbsp;</p>

A testület Tarlós István főpolgármester, valamint a Fővárosi Közgyűlés valamennyi fideszes képviselőjének javaslatára – 22 igennel, 6 nem szavazat ellenében – döntött arról, hogy hatályon kívül helyezi a tavalyi közgyűlési határozatot, és „a politikai egység felbomlására tekintettel” a Magyar Olimpiai Bizottsággal közösen visszavonja olimpiai pályázatát. 

A Fővárosi Közgyűlés felkérte a főpolgármestert, hogy a döntésről a MOB elnökével közösen értesítse a Nemzetközi OlimpiaiBizottságot (NOB); vizsgálja meg a közgyűlés 2015. június 23-i és azt követő ülésein az olimpia megrendezésével kapcsolatban hozott döntéseket, és azok sorsáról május 31-ig készítsen javaslatot a testület számára, valamint a vonatkozó kormányhatározatokban nevesített – és az olimpiai pályázattal kapcsolatos, de attól függetlenül is megvalósuló – beruházások további sorsáról, azok 2024ig történő megvalósulása érdekében folytasson tárgyalásokat a kormánnyal. A pályázat visszavonását múlt héten a kormány és a főváros vezetése tanácsolta a Magyar Olimpiai Bizottságnak és Budapestnek. Kósa Lajos, a nagyobbik kormánypárt parlamenti képviselőcsoportjának vezetője a Fidesz-elnökség nevében azt mondta, hogy jelenleg egyetlen felelős döntés lehetséges: megakadályozni Magyarország nemzetközi presztízsveszteségét, ezért tanácsolták az olimpiai pályázat visszavonását. A magyar kormány azt követően alkotta meg határozatát, hogy a Momentum Mozgalom február 17-én, pénteken 266 151 aláírást adott le az olimpiával kapcsolatos népszavazás érdekében. 

Így csupán két város maradt versenyben: Párizs és Los Angeles. Most azonban kiderült, hogy a francia fővárosban is támadásba lendültek a rendezés ellenzői, és már egy internetes petíció is elindult a népszavazás kiírása érdekében. Ezt tizenegy nap alatt kilencezren írták alá. 

 (MTI, ns)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?