Hisz az Újpest bajnoki címében

Ősszel szinte senki sem vonta kétségbe, hogy a harmadik helyen álló lila-fehér futballcsapatban Kovács Zoltán nyújtotta a legjobb teljesítményt. Az Újpest 11 gólig jutó centerét nem csupán a szakmai stáb, hanem a szurkolók is szeretik és elismerik.

Mivel fél éve tért vissza a francia másodosztályból, adja magát a kérdés: elsősorban mi az, amiben a magyar futballistáknak leckét kell venniük a franciáktól?

Erre könnyű a válasz: hozzáállásban. A franciák ugyan könnyed mentalitásúak, de nem a futballban. A munkában inkább a németekre hasonlítanak. Amit az edző mond, az szentírás. Emellett mindenki tudja, a hibáért bűnhődni kell, a jó produkciót viszont korrektül honorálják. Nekem szerencsém volt, sikerült gyorsan beilleszkednem, olyannyira, hogy szinte versenyeztek a csapaton belül, ki segítsen többet, vagy éppen ki hívjon meg vacsorázni. Mindez egy olyan országban, ahol az előzetes hírek alapján én is rátarti, soviniszta emberekre számítottam, de kellemesen csalódtam.

Ezek után miért tért vissza a magyar futballba?

Mert Chateauroux-ban nem tudták fizetni a pénzemet, ráadásul a feljutásról is lemondhattunk, így kedvezőbb feltételekkel távozhattam, mint ha egy évvel később, szerződésem lejártakor mentem volna el. Ráadásul a Megyeri útra térhettem vissza, ahol tárt karokkal vártak. Az Újpest nekem örök szerelem, itt engem nagyon szeretnek, s ezért a szurkolóknak és a vezetőknek egyaránt nagyon hálás vagyok, hiszen ez a legnagyobb motiváció számomra. Terveim között szerepel, hogy hosszabb távon szolgáljam a klubot, s ami jólesett, minderről már beszélgetést is kezdeményezett velem Gyulay Zsolt klubigazgató. Persze egyelőre játékosként szeretném segíteni a lilákat, elvégre még csak 29 éves vagyok, s talán mifelénk is elmúltak azok az idők, amikor 30 felett automatikusan leírják a futballistákat.

Rátérve az őszi idényre, a bajnokság első felében mire véli az eredménytelen és olykor gyatra játékot?

Sajnos ez törvényszerűen következett be, ugyanis közülünk többen későn kapcsolódtak be a felkészülésbe, és egyszerűen rossz erőben voltunk. Idővel aztán összerázódtunk, és a Fradi elleni 3:0-ás győzelmünk után már lényegesen jobban futballoztunk. Horváth Ferivel elöl mi is beindultunk, és végül ketten 21 gólt szereztünk. Egyébként a sorozatos kudarcok után a fiúkkal, egy vacsorával egybekötött megbeszélésen megfogadtuk, ez így nem mehet tovább. Vezetőedzőnk, Szabó András, sőt, Gyulay Zsolt is többször elkísért bennünket ezekre az összetartásokra, s mindez szintén erősítette az egységet.

Mi a mai Újpest legnagyobb erénye?

Az, hogy morálisan és képességek terén is minőségi csapatunk van. Nálunk a játékosok zöme tudja, mit jelent az Újpest mezében pályára lépni. Magyarországon két csapat van, az Újpest és a Fradi, ahol állandó a győzelmi kényszer, de szerencsére ezt a Megyeri úton már mindenki megszokta, ezért is bízom a tavaszi sikerekben.

A sikereken a bajnoki aranyérmet, netán a nemzetközi kupaszereplést jelentő helyezést is érti?

Kizárólag a bajnoki cím jöhet szóba. Mondtam is a srácoknak az öltözőben, aki nem hisz abban, hogy bajnokok leszünk, az ne is öltözzön át. Márciusban a Fradival kezdünk, majd nyárig még kétszer találkozunk a zöldekkel, akárcsak az előttünk álló MTK-val, azaz minden előfordulhat, a nyolcpontos hátrányunkat bőven ledolgozhatjuk. Ezt azért is merem ilyen bátran kijelenteni, mert ezúttal mindenki közösen végezheti az alapozást, és nem két-három héttel a rajt előtt esnek be az új igazolások.

Rutinos újpestiként a mostani együttest a korábbiakhoz képest hova sorolná?

Közvetlenül az 1998-as bajnokcsapatunk mellé. Az remek társaság volt, jellemző, hogy a mai napig tartjuk a kapcsolatot egymással. Jómagam például kinn voltam a Hollandiában szereplő Fehér Csaba barátomnál Bredában, a szilvesztert is közösen ünnepeltük. Ugyanakkor azt sem felejthetem el, hogy ‘99-ben kongó kassza mellett, szinte pénz nélkül futballoztuk végig a bajnokságot, mégis bronzérmesek lettünk, nem véletlen, hogy sokan akkor azt a bajnoki címmel egyenértékű eredménynek értékelték, ami szintén a csapat egységét jelzi. Abban bízom, hogy tavasszal ez az összetartás még inkább erősödik, ami azt jelenti, jól szerepeltünk, amihez a magam részéről, a mostani 11 gólomhoz minimum ugyanennyit szeretnék hozzátenni. Na jó, tízzel is megelégszem, de csak akkor, ha megnyerjük a bajnokságot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?