Hihehetlen második félidei fordítás Jókán

joka
Jóka |

Ritkán látott fordulat szemtanúi voltak a szurkolók Jókán, a nyugat-szlovákiai V. fociliga déli csoportja 3. fordulójának összecsapásán: 0:3-as félidő után 5:3 lett a végeredmény. 

Az első félidőt 3:0-ra nyerték a hodosiak, a mérkőzés végén azonban a hazaiak karja lendült a magasba. Fordulás után ugyanis nagyobb fordulatszámra kapcsoltak, 5:3 arányban nyerték a látványos találatokban bővelkedő párharcot. 

A jelenlévők szerint a hazaiak az első játékrészben lebecsülték csallóközi riválisukat, mely a 2. fordulóban megsemmisítő vereséggel (1:7) távozott Nádszegről. „Nem vettük félvállról a meccset. Az első negyvenöt percben sokat hibáztunk, ellenfelünk megingásainkból húzott hasznot. A félidei pihenő során buzdítottuk egymást, sejtettük, hogy még nincs minden veszve. Sokat nyomott a latban, hogy szünet után csakhamar szépítettem, a 66. percben már 3:3 volt az állás. A hajrában további két találattal padlóra küldtük ellenfelünket. Egyébként a második félidőben már kihasználtuk ziccereinket, szerintem ez vezetett a fordulathoz” – nyilatkozta lapunknak a hazaiak triplázó futballistája, Tóth László. A szellőlábú támadó, aki a nyáron Bősről igazolt Jókára, a csallóközieknél házi gólkirályként került rivaldafénybe. „Korábban volt már bajnoki triplám, a nagymegyeriek elleni régióderbin produkáltam emlékezetes mesterhármast. Ilyen fordulatra azonban nem emlékszem. Új állomáshelyemen jól érzem magam, jó kollektívába csöppentem. Ráadásul a pontvadászatban még a bősiekkel is összemérjük a tudásunkat” – fűzte tovább a gondolatsort a gólveszélyes támadó, aki az új idényben már öt találatnál tart.

A vendégek zsinórban harmadik párharcukat játszották idegenben, mindhármat elbukták. „A nyitányon Légen nem vallottunk szégyent, Nádszegen a hazaiak gólfesztivált rendeztek, Jókán pedig egy félidő erejéig álltuk a sarat. Két héttel a bajnokság rajtja előtt kezdtük el a felkészülést. Az első munkanapon két játékosom volt, Jókán egy cserém volt. Fokozatosan formálódott a keretünk. Sok a fiatal, hiányzik a minőség. Erősítenünk kell” – ecsetelte a hodosiak nem túl szívderítő szituációját edzőjük, Navrátil Károly. Elmondása szerint a második félidőben védencei nagy nyomás alatt voltak. „A szünetben azt hangsúlyoztam, hogy nem állhatunk be védekezni. De nem így történt. A gyorsan bekapott gól felvillanyozta a hazaiakat, visszavetette védenceimet. Egyéni hibáinkat gólokkal büntették a jóval tapasztaltabb, felsőbb osztályban is megfordult futballistákat felvonultató jókaiak. Bejöttek az íveléseik, három találatukat szélekről jött beadás előzte meg. Nehéz időszak elé nézünk. Egy győzelem, mondjuk a somorjai STK-fakó elleni vasárnapi bajnokin, minden bizonnyal visszahozná védenceim elillanni látszó önbizalmát” – vélekedett a folytatásról a tréner, aki nem titkolta: hodosi szerepvállalásával nagy fába vágta fejszéjét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?