Higuaín okozta Hudáknak a legtöbb gondot

<p>Hudák Dávid tavaly nyáron a pozsonyi Slovanból igazolt Mezőkövesdre, hároméves szerződést kötött a labdarúgó NB I újoncával. A 23 esztendős középhátvéd gyorsan gyökeret vert a csapatban, 18 bajnokin lépett pályára, és egy gólt lőtt. A hórihorgas futballistával Egerben beszélgettünk.&nbsp;</p>

Mikor és hol kezdte a pályafutását?

Hatévesen Gútoron kezdtem focizni, majd a pozsonypüspöki Spoje következett. Tizenkét esztendősen az Interhez kerültem, ahol nagyon jó volt a kollektíva, és az U15-ös korosztályban bajnokságot nyertünk. A jelenleg Debrecenben futballozó Karol Mészáros és a nagyszombati Schranz is a csapattársaim közé tartozott. Sajnos az Inter 2010-ben megszűnt, így átkerültünk a Slovanhoz.

Milyen volt a fogadtatás?

Nem a legjobb, mert a korábbi Slovan-futballisták féltették a helyüket. Nagy volt a konkurencia, kétcsapatnyi játékosból választhattak az edzők. A Jozef Majoroš vezette együttesben jobbára mi, az Interből érkezettek domináltunk. Miután betöltöttem a felnőtt korhatárt, megsérült a térdszalagom, és egy évet ki kellett hagynom. Visszatérésem után az U19-es csapatban folytattam, ahol jól ment a játék.

Ezután felkerült a felnőttcsapathoz.

Vladimír Weiss vezetőedző 2012 tavaszán lehetőséget adott a Lednické Rovne elleni kupatalálkozón, utána már az élvonalbeli csapattal gyakoroltam. Ezután négyéves szerződést kötöttem a klubbal. 2012 júliusában Kassán mutatkoztam be az élvonalban, a védelem tengelyében a jelenleg a Getafében futballozó argentin Gorosito volt a társam. Egy hónappal később Weiss távozott, a helyére érkezett Samuel Slovák nem számított rám, így átkerültem a második vonalban játszó fakóhoz. Bajnok lett a Slovan, tudtam, nincs esélyem visszakerülni a csapatba, ezért 2013 nyarán kölcsönjátékosként a DAC-hoz kerültem.

Hogyan emlékszik a dunaszerdahelyi időszakra?

A legrosszabbkor kerültem a DAC-hoz, pár nappal azután, hogy megérkeztem Dunaszerdahelyre, kipattant a bundabotrány. Akkor kaotikus állapotok uralkodtak a klubnál, öt hónap alatt egyszer kaptam fizetést. De örültem, hogy rendszeresen játszhatok, Radványi Miki volt az edző, akit kiváló szakembernek tartok.

Ezután visszatért a Slovanhoz, ahol ismét új edző várta.

Dušan Galis sokat segített a fiataloknak, tavasszal kilenc bajnokin szerepeltem. Megnyertük a bajnokságot, mégis leváltották Galist, és helyére František Straka érkezett. A cseh tréner is számított rám, bejutottunk az Európa Ligába, ott azonban leszerepeltünk, a Young Boys elleni 5:0-s fiaskó után egy időre kikerültem a kezdőből. Straka sem ült sokáig a kispadon, őt Jozef Chovanec váltotta. Aki jó, de nem modern edző. Pont nélkül 1:20-as gólaránnyal zártuk az EL-t, ám azóta egyetlen szlovák csapat sem került főtáblára.

2015 januárjában Újpestre került kölcsönjátékosként.

Patinás magyar klubban focizhattam, sajnos a kölcsönszerződésben szereplő opció irreálisan magas összeget jelölt meg vételáramként. Ezért nem tartottak meg a lila-fehérek, de így is kilenc NB I-es meccsen szerepeltem.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"262119","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","style":"width: 600px; height: 900px;","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Újra a Slovan és újra új tréner fogadta.

2015 nyarán a Dušan Tittel, Ladislav Pecko duó irányította a csapatot. Saláta Kornival együtt játszottam a védelem tengelyében, egymás között magyarul beszéltünk. A Senica elleni bajnokin hibáztam, s ezután a cserepadra szorultam. Újabb korai edzőcsere következett, Tittelt a ciprusi Nikodimos Papavasiliou váltotta, aki egyáltalán nem számított rám. Ezért tavasszal szakolcai vendégjáték következett.

Hogy érezte magát az erdőhátiaknál?

Jó kollektívát alkottunk, Krnáčcsal, Zahumenskývel együtt érkeztem segíteni a bennmaradásért küzdő szakolcaiaknak. Štefan Horný remek edző, aki az erőnlétre helyezi a hangsúlyt. Olyan kemény alapozásom még nem volt, mint nála, ólommellényekben futottunk. De így is kiestünk.

Miként került Mezőkövesdre?

A 2016 júniusában lejáró szerződésemben szerepelt egyéves opció is, a Slovannak május végéig kellett jeleznie, ha igényt tart rám. Már örültem, hogy szabadjátékos leszek, amikor június elején május 31. dátummal íródott ajánlott levélben közölték velem az égszínkékek, hogy újabb 12 hónapig a játékosuk vagyok. Hát mit mondjak, nem lejtettem örömtáncot. Újabb kölcsönadás volt a láthatáron, már meg voltam egyezve az aranyosmarótiakkal, amikor jelentkeztek a mezőkövesdiek, és kivásároltak a Slovantól. Megjegyzem, a fővárosiak reális árat kértek értem. Hároméves szerződést kötöttem az NB I újoncával, ahol remekül érzem magam.

Már megkapta a magyar állampolgárságot?

Nem. De nem is igényeltem. Tavaly nyártól azt, aki külföldről érkezett, de magyar nemzetiségű, magyarként kezeli az MLSZ.

Sok edző irányította, kikre gondol vissza a legszívesebben?

František Strakára, Dušan Galisra, Radványi Miklósra és nem utolsósorban Pintér Attilára. Sokat tanultam az U21-es válogatottat irányító Ivan Galádtól is.

Melyik csatár ellen volt a legnehezebb dolga?

Egyértelműen a Napoliban futballozó Gonzalo Higuaín okozta a legtöbb problémát. A gyors, technikás és erőszakos támadó remekül játszott a 3:0-ra elvesztett Európa Liga-meccsen.

Az NB I-ben ki okozott gondot?

Senki. Még Böde sem, engem nem tudott lebirkózni…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?