Hiánycikk a Pittsburgh-győzelem

Továbbra is nyeretlen a Pittsburgh Penguins együttese az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL), ellenben a Nashville Predators még mindig nem talált legyőzőre.

Itt a korong, hol korong? Reuters-felvétePedig a nyáron igencsak megerősített, ám ennek ellenére csak szenvedő Pingvinek nem voltak távol a sikertől. A játékuk most sem volt valami lenyűgöző a Florida Panthers ellen, viszont sorra kapták az emberelőnyöket (az utóbbi évek legígéretesebb újonca, Sidney Crosby például egymaga hat kiállítást harcolt ki), és kettőt ki is használtak közülük, illetve egyenlő létszám mellett is eredményesek voltak. Közben azonban a floridaiak is mattolták háromszor az idén borzalmasan gyenge pittsburghi védelmet, és a Panthers a hosszabbításban kihasználta a Mario Lemieux vitatható kiállításáért ölébe pottyant emberelőnyt, és megszerezte hatodik győzelmét, míg a Penguins ötödik hosszabbításos zakójánál tart, négy sima balsiker mellett.

A vereséget hírből sem ismeri a Nashville, amely ezúttal a Chicagót győzte le 5:3 arányban. A Predators már nyolc sikerrel áll, és ez a második legjobb rajt az NHL történetében: csak a Toronto Maple Leafs tudott hosszabb, tízmeccses győzelmi sorozatot produkálni indulásképp, azt is még 1993-ban.

A New York Islanders az orosz Alekszej Jasin három pontjával győzött a sérülések miatt negyedik számú kapusával kiállni kényszerülő Atlanta Threshers ellen, míg a Montreal Canadiens a hosszabbításban múlta felül a Philadelphia Flyerst egy remek meccsen. A Vancouver már nyolcadik győzelmét aratta tizedik mérkőzésén a Minnesota Wild otthonában, a Colorado pedig végre elérte az ötvenszázalékos mérleget – most négy-négyre állnak. Wayne Gretzky csapata, a Phoenix a csúcsformájától még messze van, de legalább nyert a St. Louis ellen. (ns)

NHL-KRÓNIKA

NEW YORK ISLANDERS–ATLANTA 4:3 (1:0, 3:2, 0:1), gólütők: Šatan (9.), Jasin (31., 37.), J. Blake (40.), illetve Kovalcsuk (24., 56.), Holík (28.).

PITTSBURGH–FLORIDA 3:4 – hossz. után (1:2, 0:0, 2:1, 0:1), g.: Malone (14.), Pirjeta (43.), Tarnström (48.), ill. Horton (3.), Gelinas (15.), Krajicek (58.), Weiss (61.).

NASHVILLE–CHICAGO 5:3 (3:0, 1:2, 1:1), g.: Erat (9.), Perreault (14.), Kariya (16.), Legwand (40.), Sullivan (42.), ill. Dowd (30.), Barnaby (31.), Vandermeer (59.).

MONTREAL–PHILADELPHIA 3:2 – hossz. után (1:0, 0:2, 1:0, 1:0), g.: Dagenais (16.), Ribeiro (50., 63.), ill. Richards (26.), Savage (36.).

MINNESOTA–VANCOUVER 1:3 (1:1, 0:2, 0:0), g.: Daigle (19.), ill. Ruutu (14.), Näslund (27.), H. Sedin (32.).

COLORADO–EDMONTON 5:3 (0:0, 2:2, 3:1), g.: Laaksonen (24.), Wolski (28.), Tanguay (54.), Brisebois (60.), Konovalcsuk (60.), ill. Bergeron (35.), Torres (36., 45.).

PHOENIX–ST. LOUIS 5:4 – hossz. után (0:0, 2:3, 2:1, 1:0), g.: Leclerc (21.), M. Johnson (31.), Comrie (43.), Nagy (52.), Nedvěd (62.), ill. Mayers (25., 51.), R. Johnson (37.), Hoggan (37.).

LOS ANGELES–ANAHEIM 3:1 (1:0, 1:0, 1:1), g.: Cammalleri (20.), L. Robitaille (37.), Conroy (60.), ill. McDonald (48.). (sita)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?