Sport

Hetvenesek rivalizálása

A Kassai Maratonklub 16 fordulót magába foglaló futóversenyén ismételten kiválóan szerepeltek a Nagykaposi Futóklub és az Abaújszinai Atlétikai Kör hosszútávfutói. A nagykaposiakat kilencen, míg az abaújszinaiakat nyolcan képviselték az elmúlt kiírásban. Az említetteken kívül egy kaposkelecsényi és két királyhelmeci futó is tagja volt annak a 2895 főt számláló mezőnynek.
Pankovics Miklós

2020. február 11. 09:42

futás
Illusztrációs felvétel ⋌(Képarchívum)

Az összesített eredmények alapján az abaújszinai Hudák József szereplése emelkedik ki, aki a 33. helyen végzett, a 60 év felettiek kategóriájában pedig 5. lett. Tóth Miklós a nagykaposiakat örvendeztette meg 44. helyezésével, kategóriájában, 40 év felett, 13.-ként zárta az idényt. A szintén nagykaposi Papp Zoltán, aki a Nagymihályi Atlétikai Klub szervezésében zajló Nagymihályi–Szobránci Területi Futóliga legjobbja volt a tavalyi sorozatban, Kelet-Szlovákiában sem talált legyőzőre a 70 év felettiek között, sőt 63. helyezése is kiemelkedő. A hölgyek versenyében szintén abaújszinai érte el a legjobb helyezést 65. (G kategória 5.) Ovčaríková Anna személyében. 


A soron következő szezonban igencsak érdekes párharc alakulhat ki két nagyszerűen szereplő versenyző között, mégpedig Papp Zoltán és a 70. életévébe lépő abaújszinai Ficzere Bertalan jóvoltából. Mindketten kitűnően szerepeltek az elmúlt szezonban, Ficzere szinte minden versenyen dobogós helyezést ért el kategóriájában. „Izgalmas összecsapásokat várok – nyilatkozta Ficzere. Már alig várom az első versenyt. Jól ismerjük egymást, párharcunk végső kimenetelétől függően mindig sportszerűen gratuláltunk egymásnak és biztos vagyok benne, hogy ez a továbbiakban is így lesz.” Riválisa, Papp Zoltán bízik benne, hogy tudja tartani az iramot Berti barátjával. „Mégiscsak néhány évvel fiatalabb” – mondta riválisáról mosolyogva Papp.
 

VERSENYTÉNYEK

33. (D kategória 5.) Hudák József (Abaújszina), 44. (B kategória 13.) Tóth Miklós (Nagykapos), 46. (D kategória 6.) Ficzere Bertalan, 47. (B kategória 14.) Breznai Miroslav ( mindketten abaújszinaiak), 59. (A kategória 11.) Gabri Lóránt, 63. (E kategória 1.) Papp Zoltán (mindketten nagykaposiak), 65. (G kategória 5.) Ovčaríková Anna, 108.(H kategória 7.) Hudák Erzsébet, 109. (A kategória 26.) Bernáth József (mindhárman abaújszinaiak), 255. (C kategória 47.) Puskarik Benjamin, 267. (D kategória 30.) Vargaestók Géza (mindketten nagykaposiak), 561. (A kategória 169.) ParkanskýTibor (Abaújszina), 1092. (A kategória 413.) Üveges Krisztián (Nagykapos), 1376. (A kategória 531.) Illés Péter (Királyhelmec), 1402. (B kategória 401.) Pachota István (Nagykapos), 1972. (A kategória 731.) Szűcs István (Királyhelmec), 2282. (C kategória 275.) Kondás Sándor (Kaposkelecsény), 2459. (A kategória 891.) Kondás Róbert (Nagykapos), 2782. (G kategória 176.) Vasko Andrea (Abaújszina), 2863. (F kategória 275.) Agárdy Tímea (Nagykapos) ⋌(pan)

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Filip Mónika (Képarchívum)

Filip Mónika: „Azt szeretnénk, ha úgy tanítanák a szlovákot, mint második nyelvet”

rimaszombat városháza

Rimaszombat még nem csökkenti az alkalmazottak bérét

koronavírus dunaszerdahely

Koronavírus-teszt Dunaszerdahelyen

dddd

Karanténhorror erős idegzetűeknek

Balázsfa

Zöldséget a kistermelőtől

koronavírus

Elfogadta a parlament az egészségügyre vonatkozó új intézkedéseket

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Új Szó logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.