A foci szeretetére való nevelést, a mozgásigény kielégٌítését szolgálja a csallóközi focistapalánták téli erőpróbája (Fotó: www.obfz.ds)
Hétvégi teremfocitornák Nyárasdon és Galántán

A hétvégén folytatódik a teremfocitornák szezonja. Szombaton Nyárasdon az U11-esek seregszemléjével tér vissza a Dunaszerdahelyi Területi Futballszövetség hagyományos tornáinak idei sorozata, míg Galántán ezútal az U13-as korosztály számára rendeznek versenyt.
A szervezők a résztvevőket három csoportba sorolták a nyárasdi tornán. Délelőtt két négyes csoportban rendezik a találkozókat, ebéd után pedig további hat kollektíva párharcai zajlanak.
Tizennégyen neveztek
Délelőtt a csenkeiek, az illésházaiak, a nyékvárkonyiak és a kisudvarnokiak B csapata (A csoport), valamint a gelleiek, a nyárasdiak, a vásárútiak, és a nagymagyari FC Roma (B csoport) futballistái mérik össze tudásukat. Déltől pedig a diósförgepatonyiak, a bősiek, a békeiek, a légiek, a tejfaluiak, valamint a Kisudvarnok A csapatának összecsapásait láthatják a futballkedvelők.
A nyárasdi sportcsarnokban a kollektívák körmérkőzéses rendszerben küzdenek a győzelemért. „A létszámra való tekintettel délelőtt 15 perc, délután pedig 12 perc a mérkőzések játékideje. Az edzők minimum nyolcfős csapatot kötelesek nevezni. Egy csapatban a kapus mellett négy mezőnyjátékos avatkozhat játékba. Arra összpontosítunk, hogy a csapattagok egy meccsen minimum ötperces szakaszt töltsenek el a játéktéren. Ezt a követelményt a versenykírás is tartalmazza.
Örömfociról lévén szó a győzelem mellékvágányra szorul. A mérkőzések befejezését követően töröljük az eredményeket. Egyéneket nem díjazunk, a csapatokat emléklappal, focilabdával és éremmel jutalmazzuk”
– sorolta a tudnivalókat Szerencsés Lajos, a dunaszerdahelyi szövetség titkára.
A seregszemle reggel 8-kor rajtol.
Galántán egy csoportban
Csallóközhöz hasonlóan Mátyusföldön is újabb korosztályos (U13) tornát rendeznek szombaton, amelyre 7 csapat nevezett. "A kollektívák (Dolné Saliby, Dolná Streda, Jelka, Pata, Pusté Sady, Pusté Úľany, Trstice) a területi bajnokságban szerepelnek. A létszámra való tekintettel az együttesek ezúttal körmérkőzéses rendszerben küzdenek a területi futballelnök serlegéért. A kapus mellett öt mezőnyjátékos léphet egy alakzatban pályára. Az edzők maximum tizennégy fős keretet nevezhetnek, a tornán csupán a klub regisztrált játékosai szerepelhetnek. A párharcok játékideje 14 perc térfélcsere nélkül.
A megmérettetés első három helyezettjét kupával és emléklappal, a tornaelsőt pedig vándorserleggel jutalmazzuk. Különdíjat kap a torna legjobb kapusa, mezőnyjátékosa és góllövője.
A torna a galántai városi sportcsarnokban reggel fél kilenckor a Vágpatta–Alsószerda párharccal veszi kezdetét” – tájékoztatta lapunkat Milan Hornáček, a területi szövetség sporttechnikai bizottságának elnöke.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.