Herczeg nem hibáztatja játékosait a pontrúgásokért

Budapest |

<p>Bár kedden az Olympique Lyontól négygólos vereséget szenvedett a Debrecen a Puskás Ferenc Stadionban, második félidei játékával az edzők szerint ezúttal sem okozott csalódást szurkolóinak a Bajnokok Ligájában.</p>

Herczeg András és Claude Puel egyetértett abban, hogy a találkozót alapjaiban befolyásolta, hogy első kapura lövésükből betaláltak a franciák, majd negyedóra elteltével már kétgólos előnyben játszhattak.
    "Nagyon megfogta a csapatot a 3. percben kapott gól, majd tíz perccel később még egy következett, ettől kezdve pedig pontatlanná vált a játékunk, s a Lyon könnyedén érvényesíthette az akaratát" - mondta Herczeg András. A Loki vezetőedzője saját bevallása szerint azzal próbálta felrázni csapatát a szünetben, hogy bár ez a meccs elúszott, de játékosai nyugodjanak meg, mert ha a második félidőt megnyerik, akkor ugyanúgy emelt fővel jöhetnek le a pályáról, mint két hete Liverpoolban az 1-0-ás vereség alkalmával. Hozzátette, ugyan ez sem sikerült, de a második 45 percben mégis sokkal jobban játszott együttese, amelynek ekkor már megvoltak a lehetőségei.
    Claude Puel, a Lyon trénere ezzel összhangban kiállt azon véleménye mellett, hogy a Debrecen jó csapat, amely komoly gondot is okozhat akár:
    "A két korai gól megkönnyítette a dolgunkat, de a Debrecen az utolsó percig próbálkozott, egy pillanatig nem adta fel a meccset, ezzel igazolva Liverpoolban szerzett jó hírét. Ez a hozzáállás nagyon becsülendő, s később ebből sokat profitálhat, akár még ebben a mostani BL-kiírásban is."
    A francia mester ugyanakkor nem örült a csoport másik találkozóján született eredménynek, mint mondta, abban bízott, hogy a Liverpool és az ő együttese két forduló után hat-hat ponttal áll majd az élen a két nullapontos gárda előtt, de a Fiorentina győzelmével nagyon szoros maradt a csoport.
    "Tudjuk, hol a helyünk, három riválisunk majd egymás közt eldönti a két továbbjutó helyet, de szeretnénk gólt, sőt pontokat szerezni a folytatásban" - mondta a kvartett erőviszonyairól Herczeg, aki egyúttal kiemelte a szurkolók példás biztatását, mivel 4-0-nál is ugyanolyan lelkesen a csapat mögött álltak, mint az első percben. A drukkerek egy része többször "gólörömöt szimulálva" jelezte, nincs nagy elvárásuk, egyetlen debreceni találat elegendő lenne az eufóriához.
    A magyar tréner nem ostorozta az első három, egyaránt pontrúgás után bekapott gól miatt csapatát, úgy vélte, ebből egyedül a harmadik volt igazán elkerülhető. Elmondása szerint az elsőnél területet védekeztek játékosai a 16-oson belül, s Ka:llström tökéletesen találta el a váratlanul lövésre hátraívelt labdát. A szabadrúgás szintén egy tökéletesen megoldott rögzített helyzet volt, ugyanakkor a harmadik esetben ki lehetett volna fejelni a labdát Govou elől, mivel azt a kapu előterébe ívelte be a meccs legjobbja, Pjanic.
    "Rudolf három hetet hagyott ki, nem bírt volna végigjátszani egy teljes meccset, ezért kezdett a kispadon - mondta Herczeg arra a kérdésre, hogy miért egy csatárral lépett pályára csapata. - Ez is több, mint amit előzetesen megbeszéltünk, hiszen eredetileg 20-25 perc játékot terveztünk neki."
    A tréner nem kifejezetten örül, hogy a hétvégi fordulóban nem kell pályára lépnie csapatának, mert úgy véli, az ilyen kudarcot egy sikerrel lehet leggyorsabban elfeledtetni, s attól térhet vissza a játékosok önbizalma. Hozzátette, a sors iróniája, hogy három elhalasztott meccsükből kettőt - így a mostani, MTK Budapest ellenit is - a rivális kérésére tettek át későbbi időpontra.
    "A célunk az, hogy legközelebb, a Fiorentina ellen szorosabb meccset játsszunk" - zárta szavait Herczeg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?