​HC DAC: sikerek és tervek

HCDAC.Gombaszög2023

A dunaszerdahelyi HC DAC női kézilabdaklub elnökével, Dr. Horváth Zoltánnal a Gombaszögi Nyári Táborban beszélgettünk. A sportvezető a csapat felépítésének lépcsőfokairól és a tervezett sportcsarnokról is beszélt, illetve az elnöki feladatokba is betekintést engedett.

A sportvezető első kézilabdás emlékei Nyárasdhoz köthetők. A legendás csapat egyik mérkőzésére még gyerekként, a szüleivel látogatott ki, majd később csallóközaranyosiként természetesen a helyi klub mellett is számtalanszor feltűnt. Kezdő egyetemistaként a magyarországi utazások során „az 1203-as hírhedt sofőreként” volt ismert az aranyosi kézilabdacsapatot követők között. Még közelebb pedig akkor került a sportághoz, mikor lánya, Zsóka is elkezdett játszani. A fiatal tehetség Dunaszerdahelyről indulva a Fradi utánpótlásán keresztül az NB I-es Bp. Spartacusig vitte, ma pedig a HC DAC nemzetközi ügyeit egyengetve segíti a csapat előrejutását.

Az alapítástól a sikerig

Ahhoz, hogy a bajnoki trófeák a Csallóköz szívébe kerüljenek, előbb meg kellett alakulnia a városi kézilabdaklubnak. „Dunaszerdahelyen két utánpótlás-nevelő klub működött, és mikor kilátogattam a mérkőzésükre, azt láttam, hogy helyi játékosok küzdenek egymással, a lelátón pedig dunaszerdahelyiek szurkolnak egymás ellen. Ez után az emlék után volt még néhány tényező, aminek hatására beérett az ötlet, hogy csináljunk egy klubot, ami egyesíti a két közösség erejét. A Szlovák Kézilabda-szövetségnél (SZH) lehetett pályázni egy regionális kézilabdaközponti státusz elnyerésére, amit sikerrel teljesítettünk és összeállt a sok apró mozaik, amiből létrejött a városi klub. Mindig elmondom, hogy köszönet jár azoknak, akik beadták a derekukat, hogy ez létrejöhessen, és sokat tanultunk ekkor és az ezt követő években is arról, hogyan dolgozzunk együtt” – avatta be a hallgatóságot a kezdeti lépésekbe a klubelnök, aki 2019-ben már HC DAC vezetőjeként az első MOL ligás szezonjára készült.

Ez egy fontos lépés volt azon az úton, amelyen egy amatőr sportklub megalapításától eljutottak előbb a félprofi, mára pedig egy teljesen profin működő szervezet szintjére. Ehhez Horváth szerint elnökként az volt a legfontosabb, hogy megtalálja a megfelelő embereket, akikkel együtt lehet dolgozni a kitűzött célok eléréséért. „Először olyan munkatársakat kellett magam mellé választanom, akik értenek a kézilabdához, hiszen én a szakmai munkába nem tudok és nem is akarok beleszólni. A kezdeti időszakban a meglévő lelkes edzők mellé kellett valaki, aki meg tudja hozni az új lendületet, ami elindít minket a fejlődés útján. Akkor Pozsonyból sikerült hozzánk csábítani Prikler Szilviát, aki nagyon jó elméleti és gyakorlati tudással is rendelkezett. Meg kellett teremtenünk a klubstruktúrát, természetesen a költségvetés összeállításánál és az ehhez kötődő józan döntések meghozatalánál is fontos az elnök szerepe és kapcsolati tőkéje. De a szurkolók jelzéseire is figyelni kell és természetesen a médiával is ki kell alakítani egy viszonyt, aminek talán az egyik eredménye, hogy meghívást kaptam erre a beszélgetésre. Később a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) határon túli akadémiai rendszerébe is bekerültünk, aminek a koordinálása is mondhatni az én feladataim közé tartozott. Ennek is volt köszönhető, hogy az MKSZ mostani sportszakmai igazgatójával, Juhász Istvánnal beszélgetve kaptam egy tippet, hogy a felfogásunkat, a terveinket ismerve, Debre Viktort kéne megszereznünk vezetőedzőnek, aki akkor Egerben dolgozott. Személyében egy olyan szakemberrel erősödtünk, aki új szintre emelte a felnőttcsapat munkáját.”

Utánpótlás

A HC DAC-nál folyamatosan lépdeltek a lépcsőfokokon. A cseh–szlovák bajnoki bronzérmek megszerzése és a szlovák bajnoki döntők után a 2022/2023-as szezonban a bajnoki címet is elhódították, de eközben mindig voltak felvidéki magyarok és dunaszerdahelyi kötődésű játékosok is a csapatban. „Mindig próbálunk a felnőttcsapat közelében tartani játékosokat, hogy ők is érezzék a lehetőséget, és vannak, akik élni is tudnak ezzel. Az elmúlt szezonban is folyamatosan bizonyíthattak az ificsapat legjobbjai, de Bugár Cintia a sérülése után jelenleg is ott van a csapatban, Pénzes Mónika pedig kiemelkedő tehetsége nemcsak a klubnak, hanem a szlovákiai kézilabdának is. Persze, ha a továbbtanulást is szem előtt tartja valaki, akkor jelenleg nagyon nehéz összeegyeztetni ezt azzal, hogy nálunk játsszon. De az elsődleges cél mindig az, hogy a saját nevelésű játékosainkat be tudjuk építeni a csapatba és együtt érjük el a sikereket. Melléjük viszont mindig kell hozni példaképeket, akik motivációt jelentenek az ifik számára is. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, rengeteg munka kell és minél több olyan kis műhely, ahol kézilabdával foglalkoznak a legkisebb kortól kezdve. Együttműködünk az alapiskolákkal is, illetve új alapokra kéne helyezni a regionális munkát a most meglévő bázisokkal, Csallóközaranyossal, Nyárasddal, akár Léggel. Sajnos azonban van egy olyan hozzáállás is, hogy el akarjuk vinni a játékosokat a többiektől. Ez nem így van, de akiknek kiemelkedő tehetségük van, azoknak úgy kell egyengetni az útját, hogy minél magasabb szintre tudjanak jutni. Továbbá nem szabad elfeledkezni a felvidéki szülőkről sem, akiknek a támogatására a gyermekeknek mindig szüksége van. Nekik nagy szerepük van abban, hogy minél többen kezdjenek el sportolni és kézilabdázni.”

HCDAC.kupák2023

Az új szezon

A dunaszerdahelyi csapathoz kapcsolódó legfrissebb hír, hogy a 2023/2024-es szezonban nem szerepelnek majd a nemzetközi porondon. Ennek oka, hogy míg az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) az előző idényben még megengedte a nagymihályi Iuventa számára, hogy szlovák bajnokként „csak” a harmadik számú sorozatban, vagyis az Európa-kupában indulhasson, idén már másként járt el. Így a HC DAC az Európa-ligában próbálhatott volna szerencsét, de a dunaszerdahelyi sportcsarnok már az alacsonyabb szintű versenysorozatban is csak külön engedéllyel volt használható. Ezek után várható volt, hogy ebben sem hoz kedvező döntést a klub számára az EHF. A sárga-kékek szívesen játszottak volna Győrben, de erre sem kapták meg az engedélyt, és az esetleges vágsellyei „költözés” sem volt egy megvalósítható opció. „Ezek után úgy gondoltunk, hogy a kevesebb néha több, és inkább a csapat építésére próbáljuk összpontosítani ez erőinket. Ilyen körülmények között túl sok bizonytalan tényező lett volna a képletben, hiszen még a selejtezős mérkőzések megrendezésére sem kaptuk meg az engedélyt a saját csarnokunkra” – vázolta Horváth Zoltán. Annál is inkább, mivel a MOL Liga jó eséllyel az utolsó idényére készül, így a magyar élvonal felé kacsintgatnak a HC DAC-nál, amire értelemszerűen alaposan fel kell készülni.

Ennek kapcsán természetesen a dunaszerdahelyi új sportcsarnok építésének helyzetéről is megkérdeztük a klubelnököt. „Nagyon sok kritikát kapott az az elképzelésünk, hogy a két csarnokot egymáshoz közel tudjuk felépíteni. Elmondtuk, hogy ennek a jövőben mennyi pozitív hozadéka lehet és végül győzött is ez a terv. Eljutottunk odáig, hogy jogerős építkezési engedélyünk van. Júniusban ülésezett a szlovák sporttámogatási alap, amely az építendő arénát besorolta a tervezett fejlesztések közé. Most az a folyamat zajlik, hogy a pontos költségvetés összeálljon és az építkezés egyes szakaszainál tudjuk, hogy pontosan milyen támogatással tudunk számolni. Nagyon bízom benne, hogy záros határidőn belül megvalósul az alapkőletétel” – válaszolta a klubelnök, aki szinte mindig kiemeli, hogy a női kézilabdacsapat és a helyi focicsapat mondhatni testvéri viszonyt ápol egymással.

Erősödhet a DAC

A focicsapathoz tartozó MOL Akadémia létesítményeit így a HC DAC játékosai is használhatják, a médiacsapatok között is jelentős az átfedés, de az adminisztrációs folyamatoknál is sok tanácsot kapnak a kézisek a DAC-tól, ahogyan a mindennapi működés több pontján is folyamatos a közös munka, amely előbb-utóbb még komolyabb szintre léphet. „Mi a focicsapat vonalán haladva csak fejlődni tudunk. Az, hogy mi is az ő logójukat használjuk, csak idő kérdése. Ez is egy olyan pont, ahol csak erősödést jelenthet az együttműködés és még tovább népszerűsítheti a DAC-ot mint márkát. De ez sem úgy történik, hogy egyik napról a másikra megy a váltás. Itt is van egy folyamat, amiről mindig annyit beszélünk. Először a profi klub létrejötte, az utánpótlás építése, az eredmények… Meg kell találni mindenben az ideális átmenetet. A fociklubnál is sok minden kellett, hogy ilyen szintre eljussanak. Mi is látjuk azokat az összetevőket, amikre szükségünk van. Kell hathatós városi támogatás, kell főszponzor, kellenek további támogatók, kellenek a szülők, a szurkolók és még sorolhatnám. Ha mindent össze fogunk tudni rakni, akkor csak tovább fogjuk erősíteni a három betűt: DAC” – adta meg a jó hangulatú beszélgetés zárszavát Dr. Horváth Zoltán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?