Hazai siker a liverpooli rangadón

<p>A listavezető, házigazda FC Liverpool 3-2-es győzelmet aratott a Manchester City ellen az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójának vasárnapi rangadóján, ezzel nagy lépést tett a bajnoki cím megszerzése felé.</p>

A hazaiak remekül kezdték a találkozót, a szünetig Raheem Sterling és a szlovák Martin Skrtel találataival megérdemelten szereztek kétgólos vezetést. A fordulás után aztán magára talált a City, egyre-másra dolgozta ki a helyzeteket, s előbb David Silva 57. percben elért góljával szépített, majd hat perccel később - egy öngóllal - ki is egyenlített. Nyílttá vált a küzdelem, amelyet aztán végül a brazil Philippe Coutinho lövése döntött el a 78. percben egy nagy védelmi hiba után.    Amennyiben a Liverpool - amely sorozatban tizedik győzelmét aratta a PL-ben - a hátralévő négy fordulóban sem hibázik, 1990 után első bajnoki címét szerezheti meg.    Ahogy a szigetországban minden felnőtt mérkőzésen, úgy Liverpoolban is hétperces késéssel kezdődött a játék a 96 áldozatot követelő hillsborough-i futballtragédia 25. évfordulóján. Az angol szövetség a döntéssel a lelátói tumultus miatt hat perccel a kezdés után félbeszakadt 1989. április 15-i, sheffieldi FC Liverpool-Nottingham Forest FA Kupa-elődöntőre emlékezett. Az Anfield Roadon egyperces csend előzte meg a kezdő sípszót, a szurkolók pedig egy mozaikot rajzoltak ki a lelátón, amelyen az volt olvasható, hogy "96 25 év". Premier League, 34. forduló:FC Liverpool-Manchester City 3-2 (2-0)    szombaton játszották:West Bromwich Albion-Tottenham Hotspur 3-3 (3-1)Sunderland-Everton 0-1 (0-0)Crystal Palace-Aston Villa 1-0 (0-0)Fulham-Norwich City 1-0 (1-0)Southampton-Cardiff City 0-1 (0-0)Stoke City-Newcastle United 1-0 (1-0)    később:Swansea City-Chelsea 17.07 A tabella: 1. FC Liverpool         34  93-42  77 pont   2. Chelsea              33  65-24  72   3. Manchester City      32  86-32  70   4. Everton              33  53-31  66   5. Arsenal              33  56-40  64   6. Tottenham Hotspur    33  45-45  59   7. Manchester United    33  56-38  57   8. Southampton          34  50-45  48   9. Newcastle United     34  38-52  46  10. Stoke City           34  38-48  43  11. West Ham United      33  37-44  37  12. Crystal Palace       33  24-39  37  13. Hull City            33  34-40  36  14. Aston Villa          33  35-49  34  15. Swansea City         33  45-49  33  16. West Bromwich Albion 32  37-48  32  17. Norwich City         34  26-53  32  18. Fulham               34  34-74  30  19. Cardiff City         34  30-64  29  20. Sunderland           32  29-54  25
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?