Hatpontos meccset nyert a DAC

Dunaszerdahely |

<p>Megszerezte második győzelmét a DAC, amely fontos mérkőzésen, Michal Filo góljával 1:0-ra legyőzte a kassai együttest.</p>

A helyzetek alapján nagyobb arányban is nyerhettek volna a csallóköziek, a vendégeknek mindössze egy komoly lehetőségük akadt.
Zsinórban kilencedszer is megváltozott védelemmel kezdett a DAC, amelynek kapujában a korábban Görögországban légióskodó Pavol Kováč állt. A kassaiak nem tették különösebben próbára a 36 éves hálóőrt, és a dunaszerdahelyiek az idényben először megúszták kapott gól nélkül.
Nem láttak színvonalas futballt a szurkolók – akik ezúttal is fantasztikus hangulatot teremtettek –, a küzdelem dominált a 10. és a 11. helyezett összecsapásán.
A 4. percben Milinkovics szabadrúgása a védőkről Jurčo elé pattant, a csatár közeli próbálkozását Struhár a gólvonalról vágta ki. Az első hazai kapuralövésre félórát kellett várni, ekkor Ďurica tette próbára Tofiloskit, a macedón kapus könnyen hárított. Röviddel később Obert ívelése után Harsányi Ďuricát szöktette, ám Tofiloski résen volt. A 34. percben már gólnak örülhettek a hazai drukkerek: Obert hajszálpontos beívelését az üresen hagyott Filo fejelte a hálóba. Ez volt a Besztercebányáról érkezett 26 éves támadó első találata sárga-kék mezben, amellyel a DAC a mostani idényben először szerezte meg a mérkőzés első gólját. Érdekes, hogy Obert légzési problémák miatt már korábban cserét kért, s röviddel a gól után elhagyta a pályát, majd összeesett. Mentő szállította kórházba, és megfigyelésre ott is fogták, de várhatóan ma elhagyhatja az intézményt. A jobbhátvédnek pénteken hőemelkedése volt, ezért nem is edzett, ám egy nappal később vállalta a játékot.
A szünet után sem változott a játék képe, az 51. percben Halimi kiugratta Gašparíkot, aki 14 méterről az oldalhálót találta el. Ezután az aktívan játszó Ďurica mesteri beadását Harsányi 3 méterről a kapu fölé fejelte. Százszázalékos ziccert puskázott el a DAC csatára. Tovább rohamozott a Radványilegénység, de kihagyta a lehetőségeket. A hajrában tetszetős szóló végén Gašparík egyedül tört kapura,ámcsak Tofiloskit találta el.
„Ez volt a legrosszabb hazai bajnokink, de megérdemelt és fontos győzelmet arattunk, ezért nagyon elégedett vagyok. Az összecsapás előtt hangoztattam védenceimnek, hogy ezúttal nem a szép játékra, hanem a három pont begyűjtésére kell összpontosítanunk. Egyéként a jó mérkőzéshez két csapat szükséges, a kassaiak pedig gyakran hét-nyolc emberrel védekeztek – értékelte a találkozót Radványi Miklós, a DAC vezetőedzője. – Végre nem kellett futnunk az eredmény után, s a fordulást követően gyors kontrákra játszottunk. Ismét rengeteg helyzetet kidolgoztunk, de immár hagyományosan a kihagyhatatlan lehetőségeket is elpuskáztuk. Elsősorban Harsányi fejesére, valamint Ďurica és Gašparík lövésére gondolok… Annak viszont örülök, hogy Filo megszerezte első gólját, biztos vagyok benne, hogy mostantól gyakran betalál.” Radványitól megtudtuk, hogy egyáltalán nem volt zavartalan a felkészülés a hatpontos meccsre, mert többen sérüléssel bajlódtak, Filo, Gašparík, Helísek és az iráni próbajátékon résztvevő Harsányi csak pénteken gyakorolt először a csapattal.
„Nagyon fontos pontokat szereztünk a küzdelmes találkozón. Végig jobbak voltunk, és lényegesen simább győzelmet arathattunk volna. Sajnos, én is kihagytam egy ziccert, oldalról érkezett Ďurica beadása, s pechemre százszázalékos helyzetben fejjel rosszul találtam el a labdát. Ha lekezeltem volna, biztosan a hálóba lövök” – mondta lapunknak Harsányi Zoltán.
Zsarko Djurovics, a kassaiak szerb trénere is elismerte, hogy rászolgált a győzelemre a hazai együttes: „Védelmi szarvashiba után kaptuk a sorsdöntő gólt, de a játék képe alapján teljesen megérdemelten nyertek a dunaszerdahelyiek.” Még egy hír a DAC háza tájáról, a mérkőzés után a 27 éves iráni Behshad Yavarzadeh elbúcsúzott Radványitól, és hazájában folytatja pályafutását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?