Hatodszor BL-győztes a Győri Audi ETO KC

GyőriLukács20240602

A Győri Audi ETO KC tizedik Bajnokok Ligája döntőjében hatodszor ért fel Európa csúcsára, miután 30:24-re legyőzte a német Bietigheim csapatát.

Az MVM Dome-ban igyekeztek lázba hozni a szurkolókat és erről a győriek edzője, Per Johansson is tett, aki fél órával a kezdés előtt egy rövid interjú után magyarul köszöntötte a drukkereket és az ő szájából is elhangzott, hogy: „Hajrá, Győr!”. A hangpárbajt kis híján az újra 8-10 dobbal felszerelkezett bietigheimiek nyerték, de a Rába-parti létszámfölény meghozta hatását és az övék lett a leghangosabb tábor. Érdekes módon a szurkolói dalok alatt a magyar drukkereket kevésbé hozta lázba Az éjjel soha nem érhet véget című örökzöld, mint a németeket a vonatos slágerük, melynek címe kb. úgy fordítható, hogy A vonat, amin nincs fék. A csarnokban lévő több mint 18 500 néző nagy része azért remélte, hogy Győrben megáll majd a bietigheimi gyors.

Ahogy minden meccs előtt, a finálét megelőzően is egy zenés, táncos produkcióval készültek a házigazdák, amelyben a nézők is részt vehettek, ha letöltöttek telefonjukra egy alkalmazást. Így minden eszköz egy showelem, pontosabban egy fényforrás volt, amely a zenének megfelelően villogott és változtatta a színét. Bár a tapsot a fellépők is megkapták, be kell vallani, hogy még a román játékvezetők bemutatása is jobban lázba hozta a lelátón helyet foglalókat. Hát még, amikor megérkeztek a pályára a játékosok.

A kezdésre csak a legfelső sorokban maradt számottevő számú üres hely, így hatalmas hangzavarban kezdődött a meccs, amely Brattset és Kristiansen góljánál csak fokozódott. Összességében a hangulat némileg elmaradt az egy évvel korábbitól, amikor a Ferencváros legendás szurkolótábora buzdította sajátjait a döntőben, de a drukkerekre ezúttal sem lehetett panasz. Némi meglepetésre a németek edzője már az 5. percben 3:1-nél időt kért, bár tény nem a legjobb ritmusban kezdték a meccset Kudlacz-Glocék. Az ETO kapujában nem a szombaton remeklő Toft, hanem Silje Solberg-Oesthassel kezdett, de az első percek alapján nem volt érezhető visszaesés a kapusteljesítményben. A 10. percben 5:2-re vezetett a magyar csapat.

Jót tett a szurkolásnak, hogy a győri kemény maggal szemben, a harmadik szinten is volt egy hangos magyar tábor, a két oldal között pedig rendre bekapcsolódtak a többiek is a biztatásba. A német szurkolókat az előző nappal ellentétben, csak elvétve lehetett hallani. Negyedóra után 9:4-re vezetett a Győr. Nem sokkal később Solberg hetest védett, Győri-Lukács Viktória belőtte második gólját és az volt az érzésünk, itt nem kaphat ki ma az ETO. Hat perccel a szünet előtt először nőtt hatra a külöbség, 15:9. Az elődöntőben kilenc gólt szerző Xenia Smits csupán egy gólt lőtt, így nem volt meglepő, hogy a Bietigheim nem tudta felvenni a versenyt a győriekkel. A szünetben 17:12 állt az eredményjelzőn.

A szünetben négy kislány is átélhette, hogy milyen érzés pályára lépni az MVM Dome-ban. A jövő reménységei kapuradobásban mérték össze tudásukat és mindannyian egy ajándékcsomaggal tértek vissza a lelátóra. 

A második játékrész első gólját a bietigheimi kispadról beszálló Faluvégi Dorottya szerezte, de erre háromal tudtak válaszolni a hazaiak, 20:13. Előbb Győri-Lukácsot, majd Kristiansent is kiállították, miután fejbe találták a kapust. Utóbbinál kissé szigorúnak tűnt az ítélet, hiszen lökték az átlövőt. Ekkor öttel vezetett a magyar csapat és még bő 16 perc volt hátra, így a németek mestere időt kért, hátha sikerül felzárkózniuk ellenfelükre. Kapkodóvá vált a játék, helyzetek maradtak ki itt is, ott is, de a különbség nem csökkent, tíz perccel a vége előtt 25:18-at mutatott az eredményjelző.

A Bietigheim mindent megpróbált, de ahogy fáradtak egyre több hiba csúszott a játékukba és az idő múlása sem tette őket nyugodtabbá, így csak egy-egy fellángolásuk volt a hajrában. Az utolsó két és fél percben már elkezdett talpra állni az oldallelátók népe is, míg a győri b-középben aranyszínű lufikat fújtak a drukkerek. Solberg az utolsó pecekre is tartogatott még bravúrokat, így a huszonöt gólt sem érték el a németek. A Győr remek játékkal 30:24-re megnyerte a 2024-es női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjét.

Női kézilabda Bajnokok Ligája

Döntő

Győri Audi ETO KC–SG BBM Bietigheim 30:24 (17:12)
MVM Dome, 18 500 néző. Jv.: Cristina Lovin, Simona Raluca Stancu (románok)

Gólszerzők: Gros 6, Brattset 6, Győri-Lukács 5, Szöllősi-Schatzl 3, Haugsted 3, Kristiansen 2, Fodor 2, Nze Minko 2, De Paula 1, illetve Hvenfelt 5, I. Smits 3, Malá 3, Kudlacz-Gloc 3, Gassama Cissokho 2, Döll 2, Dulfer 2, X. Smits 2, Faluvégi 2.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?