Sport

Hatéves kora óta rendőrnek készül a somorjai kenus lány

Szeged | A somorjai Ladič Gabriella 4. helyen végzett a női kenu egyesek 200 méteres B-döntőjében, ezzel összetettben a 13. helyen zárt a szegedi kajak-kenu világbajnokságon. Másik számában, C1 500 méteren megnyerte a B-döntőt, ezzel tizedikként zárt.
author
Bőd Titanilla

2019. augusztus 24. 11:04

ladič gabi
Ladič Gabriella lapátol a cél felé (Somogyi Tibor felvétele)

„Nem vagyok elégedetlen, mert mindig reális célokat szoktam kitűzni magam elé, de egy picivel talán többet vártam. Ötszázon az eddigi eredmények alapján nagyon bíztam benne, hogy a tavalyi évhez hasonlóan ismét döntős leszek. Kétszázon nagyon kiegyenlített volt a B-döntő, egy nappal korábban mindannyian egy másodpercen belül voltunk az időeredmények alapján. Most úgy néz ki, hogy az olimpiai kvóta egyelőre túl messze van számomra” – mondta a 20 éves versenyző, aki számára még nem ért véget a szezon, mert még részt vesz Kínában a meghívásos szuperkupán és a tokiói előolimpián.

Bár Szegeden nem tudott kvótát szerezni, a jövő évi pótkvalifikáción még lenne lehetősége, de egyelőre nem tudja, harcba száll-e érte a következő szezonban. A somorjai kenus amatőrként versenyez, emellett a rendőrakadémián tanul. A rendőrségi egyesület, az ŠCP ugyan bebiztosítja az edzőtáborait, de nem áll velük szerződéses viszonyban, nem számít profi sportolónak, és egyelőre nem is kapott tőlük ajánlatot.

„Nem mondhatom, hogy a kenuzás a hobbim, mert nagyon komolyan veszem, de az iskolát sem akarom elhanyagolni. Át kell gondolnom, hogyan tovább. Elértem már néhány szép eredményt, de ez nem minden az életben. Ki kell elemeznem, mennyire lehetne esélyem Tokióra, mert ahhoz meg kellene nyernem a pótkvalifikációt” – magyarázta a somorjai kenus.

Úgy véli, nőként nincs könnyű dolga ebben a sportágban. „A nőknek nem egyszerű a helyzete a kajak-kenuban Szlovákiában – jegyezte meg Ladič Gabriella. – Ezt az is mutatja, hogy csak hárman vagyunk itt Szegeden, rajtam kívül Ivana Mládková, aki külföldön edz, és a komáromi Mariana Petrušová, de ő szintén amatőr státuszú. A kajakos srácok csak a sportnak élnek, de én nőként másként látom. Egy kicsit többet várok az élettől, nem csak az edzéseket. Az iskolát is fontosnak tartom. Hatéves korom óta rendőrnek készülök, de az első évemben szinte csak egy hetet voltam az iskolában, egyéni tanterv szerint tanultam. Nem fogok elhamarkodottan dönteni, de meglátjuk, mit hoz a jövő.”

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
FBI k

Az FBI módszereivel harcoljunk a fizetésemelésért

telefonálás

Megszabadulhatunk a marketinghívásoktól

A síneken fekve várta a vonatot

TRAGÉDIA: Elgázolt egy férfit a vonat az állomáson

50 évvel ezelőtt elrabolta egy bébiszitter, most találta meg a családja

50 évvel ezelőtt elrabolta egy bébiszitter, most találta meg a családja

ponty

Sok helyen nem tud majd élő pontyot venni!

f

KVÍZ: Bandi, Böbe... Milyen nevekhez tartoznak a következő BECENEVEK?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.