Harsányi gólt lőtt a Slovannak

<p>A csereként beállt Harsányi Zoltán szerezte a Myjava gólját a Slovan elleni hazai mérkőzésen, amelyen az újonc 2:1-es vereséget szenvedett. A 25 éves csatár a meccs hajrájában parádés emeléssel talált Putnocký kapujába. A Spartak pécsi kölcsönjátékosát faggattuk.</p>

SZABÓ ZOLTÁN

Miként született a Slovan elleni gólja?

Tomáš Bruško mesteri passzal ugratott ki, gyorsabb voltam a védőknél, így egyedül törhettem kapura, Putnocký kifutott elém, ezért átemeltem felette a labdát. Nagyon megkönnyebbültem, amikor láttam, hogy a hálóban táncol a labda. Kár, hogy nem sikerült egyenlítenünk, mert a játék képe alapján a döntetlen igazságosabb lett volna.

Úgy tűnik, hogy a kassaiak a kedvenc ellenfelei, hiszen a szeptemberi bajnoki után a múlt keddi Szlovák Kupa-meccsen is betalált ellenük, ezúttal büntetőből. Ön volt kijelölve a tizenegyes végrehajtójának?

Hudec edző konkrétan senkit sem jelölt ki, azt mondta, hogy az végzi el büntetőt, aki úgy érzi, hogy eredményes lesz. Én úgy éreztem. Magamhoz vettem a labdát, és a jobb sarok felé vetődő kapus mellett az ellenkező oldalra rúgtam. A meccs után a kapusedzőnk meg is kérdezte, tényleg ennyire bíztam-e magamban. Mondtam neki, hogy igen.

Nem csalódott, hogy az utóbbi időben csak csereként jut szóhoz?

A vezetőedző dönt az összeállításról, s mivel rendszeresen csak egy előretolt ékkel játszunk, többen csatázunk a csatár posztért. Ladislav Hudecnál jelenleg Kosík az első számú támadó. Nem tagadom, a jól sikerült hétközi kupameccs után reménykedtem, hogy a Slovan ellen visszatérek a kezdőcsapatba. Sajnos, a tréner végül máshogy határozott. Egyébként a szeptemberi érkezésem után az első négy bajnoki mérkőzésen kezdő voltam, azóta viszont csak tartalékként léptem pályára. Kivéve a nagyszombatiak elleni hazai meccset, amikor egy percet sem játszottam.

Elégedett azzal, hogy nyolc tétmeccsen három gólt szerzett?

Helyzeteim alapján több találatnál is tarthatnék, de nem panaszkodom, hiszen a féléves kihagyás után formába kellett lendülnöm. Remélem, hogy még nem lőttem el a puskaporomat, és az őszi idény végéig párszor még betalálok.

Meddig marad a myjavai Spartaknál?

Ez nem rajtam múlik. Eredetileg a bajnokság végéig adtak kölcsön a pécsiek az erdőhátiaknak, ám azt hallottam, hogy figyelemmel kísérik a teljesítményemet, és könnyen előfordulhat, hogy januárban visszarendelnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?