Harry Kane újra edzésben

Harry Kane
London |

A tervezettnél hetekkel korábban újra teljes értékű edzésmunkát végez Harry Kane, a Tottenham Hotspur labdarúgója.

 

A támadó egy hónappal ezelőtt, a Manchester United elleni bajnoki mérkőzésen szenvedett bokasérülést, a londoni egyesület akkor azt közölte, hogy várhatóan csak március elején kezdheti újra az edzéseket. A Sky Sports értesülése szerint azonban szombaton, a Burnley elleni idegenbeli bajnoki összecsapáson Kane már tagja lehet a Tottenham keretének.

Mauricio Pochettino, az együttes szakvezetője a napokban úgy nyilatkozott: Kane gyógyulása "hihetetlen" ütemben halad, és már szinte játékra alkalmas állapotban van. A csatár esetleges szombati visszatérésével kapcsolatban azt mondta, hogy "talán".

Kane nélkül a Tottenham a bajnokságban mind a négy mérkőzését megnyerte, a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő hazai felvonásán pedig háromgólos előnyre tett szert a Borussia Dortmunddal szemben. A hazai kupasorozatokból - FA Kupa, Ligakupa - viszont kiesett.

A következő két hétben három fontos összecsapás vár a Tottenhamre, amely a Burnley után a Chelsea-vel és az Arsenallal találkozik a Premier League-ben, március 5-én pedig Németországban játszik a BL-nyolcaddöntő visszavágóján.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?