<p>A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) több mint hárommilliárd dolláros bevételt vághat zsebre a pekingi olimpia kapcsán - írja keddi számában a Világgazdaság. A lap úgy tudja, a mostani bevétel egyharmaddal több mint a négy esztendővel ezelőtti athéni játékok után beszedett összeg. Minden korábbinál többet, 1,74 milliárd dollárt vár a szervezet a televíziós jogdíjak érékesítéséből a versenyeket közvetítő 220 ország televíziós társaságaitól.</p>
Hárommilliárd dollárt hozott az olimpia a NOB-nak
Peking |
Ez közel húszszázalékos növekedés az athéni és csaknem százszázalékos emelkedés az 1996-os atlantai nyári játékokhoz viszonyítva.
A NOB tájékoztatása szerint csak a főszponzorok 866 millió dollár értékben támogatják pénzzel, illetve különböző termékekkel a pekingi játékokat, de minden bizonnyal félmilliárdot meghaladó összeg folyik be a helyi mecénásoktól is. Ez az 1996-os olimpia támogatásának közel duplája.
Az olcsó belépők miatt mindössze 240 milliós jegybevétellel számolnak, ez 40 százalékos visszaesést jelent Athénhez képest. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.