Három pont a Slovan előnye

Pozsony. A három élcsapat közül csupán a Slovan tudott nyerni saját pályáján, s mivel a Trnava és az FC Košice egy pontot szerzett, az égszínkékek három pontra növelték előnyüket a táblázat élén. Megszakadt a rózsahegyiek rossz sorozata, simán verték az Inter csapatát.

A nagyszombati Michal Gašparíkot (középen) szabálytalanul szereli a ligetiek cseh játékosa, František Ševinský (balra)ČTK-felvételEleinte nem sok látnivalót mutattak a nézőknek a Žilina és a Trenčín játékosai, mindössze Sninský fejese okozott némi izgalmat. A 20. percben aztán Ďurica ívelt szabadrúgását Smak lebecsülte, és Š. Rusnák megszerezte a vezetést. Két perccel később Šmelko a mezőnyben lerántotta az egyedül kapura húzó Rusnákot, s a bíró kiállította. Nyomasztó fölénybe került a hazai együttes, de akciói már a tizenhatos előtt befejeződtek, mivel nem tudták pontosan megjátszani a labdát. Szünet után már jobb futballt és három gólt láthattak a nézők. Csak idő kérdése volt, hány gólt rúg a bajnok, de a három találaton kívül mindössze a kapufát találta el.

Jó iramban kezdődött a Trnava–Petržalka összecsapás, a hazaiak rögtön támadólag léptek fel, a vendégek pedig figyelmesen védekeztek. A vendégek gyors ellentámadásai sok zavart okoztak a hazaiak hátsó alakzataiban, és a 6. percben egy Suchánek–Zvara labdaváltás után az utóbbi közvetlen közelről a léc alá vágta a labdát. Mozgékonyabbaknak tűntek a ligeti játékosok, az egészpályás letámadást praktizálták, s ezzel nem hagyták kibontakozni a hazaiakat. Volt is egy nagy helyzetük, Zvara szögletrúgása után Hellebrant a felső lécre küldte a labdát. Ettől kezdve a vendéglátók tűz alatt tartották Čobej kapuját – eredménytelenül. Szünet után a cserék sem segítettek a hazaiakon, a vendégek játékosságban felülmúlták őket. Hiába igyekeztek a nagyszombatiak, a pozsonyiak rúgtak gólt: Hellebrant beadását a menteni igyekvő Ježík saját kapujába küldte. Fütyült a közönség, már-már elkönyvelte a vereséget, de a rájátszásban a hazaiak mellé pártolt a szerencse.

Rangon aluli teljesítményt nyújtott Rózsahegyen az Inter. Védelmi hibák után már az első félidőben két gólt kapott: Kunzo rosszul szabadított fel, a labda Tomovčíkhoz került, aki Urbanhoz játszott, s az egykori kassai futballista nem hibázott (22.); egy perc volt hátra a félidőből, amikor ismét védelmi hiba után Tomovčík talált a hálóba. A második félidő közepén Lelkeš csökkenthette volna csapata hátrányát, Lelkeš fejesét a kapufa állította meg, Tomčák labdáját a lécre ütötte a kapus. Később is forró pillanatok adódtak a hazaiak kapuja előtt, de a fiatal pozsonyi játékosok nem tudtak eredményesek lenni.

Az FC Košice–Dubnica meccs második percében M. Sovič alig lőtt kapu mellé, nem sokkal később testvére, J. Sovič jó labdát adott Matinak, s az megszerezte a kassaiak vezetését. Aktívabbak voltak a hazaiak, többször is próbára tették Kováč kapust. A máriatölgyesiek szinte alig-alig vezettek támadást, nem sokszor kerültek át a felezővonalon. Szünet után eleinte a tizenhatosok között zajlott a játék, de az 54. percben a kassai védelem túl szellős volt, s Bellák a tizenhatosról meglepte Kobr kapust. Utána ismét a vendégek térfelén zajlott a találkozó, de a „Tigrisek” nem sokszor kerültek helyzetbe. A Dubnica csak védekezett, de a 84. percben egy gyors ellentámadás után a második gólt is belőhette volna.

A bajnokság állása:

1. Slovan 11 7 2 2 17:8 23

2. Trnava 11 5 5 1 18:10 20

3. Žilina 11 6 1 4 20:11 19

4. FC Košice 11 4 6 1 17:13 18

5. Púchov 11 5 2 4 13:15 17

6. Petržalka 11 3 4 4 14:16 13

7. Dubnica 11 4 1 6 11:13 13

8. Inter 11 4 1 6 13:21 13

9. Ružomberok 11 3 1 7 15:20 10

10. Trenčín 11 2 1 8 10:21 7

A következő forduló műsora, október 5., szombat, 14.00: Dubnica–Trnava; 15.00: Púchov–Ružomberok; 17.00: Inter–FC Košice, Trenčín–Slovan. Október 6., vasárnap, 10.30: Petržalka–Žilina.

GÓLLISTA

10 gólos: Róbert Vittek (Slovan), 6 gólos: Marek Mintál (Žilina), 5 gólos: Vladimír Helbich (Ružomberok), Martin Fabuš (Trenčín), 4 gólos: Dušan Sninský (Žilina), Juraj Halenár, Miroslav Drobňák, Marián Tomčák (mind Inter), Souleymane Fall (Trnava).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?